MTI

 / Közélet

A vidéken élők nem másodrangú állampolgárai Magyarországnak a budapestiek mellett, hozzájárulnak az ország fejlődéséhez - hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Nagymányokon, a város csaknem egymilliárd forint értékű beruházásainak átadásán.

Hirdetés

Potápi Árpád János, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, a Pitypang óvodában rendezett eseményen azt mondta: ezért a hozzájárulásért a vidéki településeket támogatni kell. A kormány a vidék Magyarországát képviseli - jelentette ki.

A vidéki képviselőknek köszönhetően tudtak 2022-ben már negyedszer kétharmaddal - mindig felülmúlva az előző teljesítményüket - nyerni az országgyűlési választásokon, és polgári kormányt alakítani - mondta az államtitkár, hozzáfűzve, hogy a kabinet ezt "meg is hálálja" a vidéki, a Tolna vármegyei és nagymányoki embereknek.

Közlése szerint úgy próbálja támogatni a projekteket, hogy inkább kisebb összegekkel, de minden településre jusson beruházás.

Hirdetés

"Erre azért van szükség, hogy a lakosságot meg tudjuk kötni, tudjunk számukra - ha nem is helyben, de a környéken - munkalehetőséget biztosítani" 

- fogalmazott.

Potápi Árpád János kiemelte, Nagymányok ebből a szempontból is kiemelkedő a bonyhádi járásban, mert amellett, hogy élhető körülményeket biztosít a polgárainak, jelentősen hozzájárult a munkalehetőségek bővüléséhez.

Bartucz Máté, a Tolna vármegyei település független polgármestere ismertette: hat, összesen 961 millió forint értékű beruházás készült el a 2200 lakosú városban, köztük az óvoda bölcsődei résszel bővítése a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 185 millió forintos támogatásával.

Szintén a TOP 249 millió forintos támogatásával végezték el a belterületi csapadékvíz-hálózat rekonstrukcióját két településrészen, valamint 414 millió forintból barnamezős területek rehabilitációjának részeként a nagymányoki iparterületen irodaházat újítottak fel, parkosítottak, csarnokot építettek.

A közétkeztetést 61 millió forintos támogatással korszerűsítették, a Magyar falu program forrásaiból pedig utakat és járdákat újítottak fel - közölte a polgármester.


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.