Az elcsatolt nemzetrészekben élők számára alapvető jelentőségű, hogy bekapcsolódhassanak kulturális programokba, mert ez a legfontosabb a megmaradásuk szempontjából.
Megjelent a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázati felhívása.
A legnagyobb kihívást az orosz-ukrán háborús konfliktushoz kapcsolódóan a kárpátaljai magyar közösség és a hozzá kötődő intézményrendszer megtartása és védelme jelenti.
Az anyaország nemzeti kormányának pedig legfőbb feladata: teremtsen olyan helyzeteket, hogy a családok a helyi magyar közösség megmaradása szempontjából jó döntést hozzanak.
Első ízben került sor a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége fórumára Kárpátalján.
Magyarország minden magyar hazája, éljenek akár a diaszpórában, akár a Kárpát-medence bármely országában - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
„Itthon, együtt, veletek” című konferenciának a délvidéki Topolya városa adott otthont szeptember 21-én.
Szeptember 15-én kezdetét vette a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Program.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) hosszú évek óta igyekszik megkönnyíteni Kárpátalján is az iskolakezdést, ezúttal számítógépekkel érkeztek a Kisdobronyi Líceumba.
Összesen 227 159 külhoni gyerek és fiatal részesül támogatásban az idei évben a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság Szülőföldön Magyarul Programja keretében.
Augusztus 27-31. között Noszvajon, a Honfoglaló táborban találkozhatnak egymással a Határtalanul Középiskolai Vetélkedőn legjobb eredményt elért anyaországi és külhoni diákok, valamint tanáraik.
A washingtoni Kossuth Alapítvány 500 ezer forintos pénzadománnyal segíti a kárpátaljai magyar közösséget.
Tarpai Viktóriának, a Déryné Társulat és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagjának a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozták.
A BorzsaVári népi együttes a magyar népzenei örökség megőrzéséért és széles körben való megismertetéséért, népszerűsítéséért Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat kapott.
Idén is fiatalok százai fesztiváloztak a FolkSzögletben - Véget ért a 2024-es Gombaszögi Nyári Tábor
Néptánc- és népdaltanítással, koncertekkel, folkkocsma-kvízzel, esténként pedig fergeteges táncházzal várta a hagyományos magyar kultúra rajongóit a július 16. és 20. között megrendezett Gombaszögi Nyári Tábor.
"Jobb pályán" mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
Megjelent a Határtalanul program 2024/2025. évi pályázati kiírása - közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn.
Július 14., vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Program új felhívására.
Potápi Árpád János a két programot a nemzetpolitika zászlóshajóinak nevezte.
A Határtalanul középiskolai vetélkedőben a részt vevő magyarországi és külhoni csapatok történelmi, földrajzi és néprajzi kérdésekben mérik össze tudásukat.
Sasvári Sándor magyar színművész, zenész, énekes volt Beregszász vendége.
Ünnepélyes keretek között, filmvetítéssel emlékeztek meg a 104 évvel ezelőtti gyászos trianoni évfordulóról és az összetartozás napjáról Beregszászban június 4-én.
Washingtonban, és az Egyesült Államok számos pontján tűzgyújtással emlékeztek a Nemzeti Összetartozás Napján a helyi magyarok kedden.
Megemlékezések a Nemzeti Összetartozás Napján Kárpátalján.
Június 4-ét, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírása évfordulójának emléknapját 2010-től a nemzeti összetartozás napjaként tartjuk számon.
Most az a feladatunk, hogy a magyarság eddig felépített intézményrendszerét tovább működtessük, és ehhez erős magyar érdekképviseletre van szükség.
A Kárpát-medencei Magyar Újságíró Egyesületek Közössége Sátoraljaújhelyen tartotta meg értekezletét.
A pályázatokat április 3-ig nyújthatják be.
A tavalyi Magyar Állandó Értekezleten született döntés arról, hogy az idei esztendő az együttműködő nemzet éve legyen.
Szili Katalin: a magyar nemzetpolitika összefog minden magyart a Kárpát-medencében és a diaszpórában
A 2010-ben megújult magyar nemzetpolitika összefog minden magyart.
Ebben a felgyorsult világban a sajtó munkatársainak az a legfontosabb feladata, hogy segítsenek megtalálni a hiteles válaszokat az újabb és újabb kihívásokra.