Kőrösi Csoma Sándor Program
Kőrösi Csoma Sándor Program
 / Kultúra

Megjelent a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázati felhívása, amelynek keretében a déli félteke országainak magyar közösségeihez lehet ösztöndíjasként jelentkezni – közölte Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Kiemelte:

a 2013 óta működő program célja, hogy kiküldött ösztöndíjasokon keresztül segítsék a világon szétszórtságban élő magyarságot, erősítsék a diaszpórában élő magyar közösségek magyar identitását és kapcsolatait az anyaországgal.

Hozzátette: a programra idén is a nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várják. Kiemelte: az ösztöndíjprogramban való részvételre az jogosult, aki a pályázat benyújtásának időpontjában tizennyolcadik életévét betöltötte, büntetlen előéletű, magyar állampolgár, legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, emellett cserkész, hagyományőrző, oktató, nevelő, valamint egyéb közösségszervező tevékenységekben aktívan részt vesz.

Nacsa Lőrinc ismertette:

az új felhívás célterülete Latin-Amerika (Argentína, Brazília, Chile, Kolumbia, Paraguay, Uruguay, Venezuela), a Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália és Új-Zéland. A kiválasztott ösztöndíjasok az előző évekhez hasonlóan 9 hónapot töltenek el a diaszpórában élő magyar közösségeknél.

Jelentkezni 2024. november 25-től 2024. december 10. éjfélig lehetséges. A pályázat benyújtása a pályázók és a fogadó szervezetek részéről is elektronikus úton történik a kulhonimagyarok.hu vagy a korosiprogram.hu oldalon keresztül.

Az államtitkár felidézte: a 2013-ban indított Kőrösi Csoma Sándor Program, valamint a mintájára 2015-ben létrehozott Petőfi Sándor Program a nemzetpolitikai terület legsikeresebb programjai közé tartoznak. A két program keretében már több mint 1000 ösztöndíjas segítette a magyar szervezetek munkáját a diaszpórában és a szórványban.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.