Vonatközlekedés. Illusztráció

A MÁV-Start több változást is bevezet február elején.

Ukrán vasúti közlekedés

Szerdától ismét lehet személyvonattal utazni Románia és Ukrajna között, miután megnyitották a visóvölgyi határátkelőhelyet.

 Közel hétszézezer forint közigazgatási bírság

A járművezető az elmúlt napokban többször is megszegte a vezetési – és pihenőidő betartására vonatkozó szabályokat.

Keresztbe fordult egy tehergépkocsi az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán, Gödöllőnél, ezért több kilométeres torlódásra kell készülni.

Halálos közlekedési baleset történt a Beregszászi járásban. (Fotó: Nemzeti Rendőrség)

A kárpátaljai rendőrség vizsgálja annak a közúti balesetnek a körülményeit, amelyben egy nő meghalt.

Az utasszállító repülőgép fedélzetén 72 ember tartózkodott, a mentőszolgálatok már legalább 40 holttestre bukkantak a baleset helyszínén.

Egy óra alatt öt baleset is történt szombat reggel az M1-es autópályán, ahol összesen tizenöt autó rohant egymásba több különböző szakaszon.

Kárpátalján életét vesztette egy 37 éves gyalogos nő. Fotó: Nemzeti Rendőrség

Kárpátalján életét vesztette egy 37 éves gyalogos nő.

Utazás, közlekedés

Érvénybe lépett csütörtökön a brit kormány által elrendelt tesztkötelezettség a Kínából Angliába utazók számára.

Vonatközlekedés. Illusztráció

Szolidaritási jeggyel utazhatnak január 7-én a háborús menekültek azokba a városokba, ahol ukrán nyelvű karácsonyi mise és ünnepség lesz az ortodox karácsony első napján.

Az ukrajnai háború elől menekülők. Illusztráció

Meghosszabbították március 31-ig az Ukrajnából érkező menekültek ingyenes utazási lehetőségét a fővárosi közösségi közlekedési járatokon.

Járvány. Illusztráció

Az intézkedés január 5-én lép életbe, és minden 2 évnél idősebb beutazóra érvényes.

Kárpátalján közúti balesetben meghalt egy 29 éves kijevi nő

Kárpátalján frontálisan ütközött két személygépkocsi, amelynek következtében a kórházban életét vesztette az egyik autó 29 éves sofőrje.

Hó, rekord hideg, repülőgép

Az Egyesült Államokban hétfőn is több mint 3400 légijáratot töröltek az időjárási körülmények miatt.

Hamisított meghatalmazással bukott le egy magyar állampolgár Asztélynál

Az ukrajnai határőrök hamisításra utaló jeleket találtak egy meghatalmazás ellenőrzésénél az asztélyi határátkelőn.

Hó, rekord hideg, repülőgép

A viharok nagy területen áramkimaradásokat okoznak, a hatóságok az életet veszélyeztető hidegre hívták fel a lakosság figyelmét

Autóbuszokat adományozott a BKV Ukrajnának

Budapest útjairól kivont, de tovább üzemeltethető autóbuszokat adományozott a BKV Ukrajnának.

Közvilágítás

Beregszászban a közúti biztonság javítása érdekében ideiglenesen bekapcsolták a közvilágítást.

Autóját drog hatása alatt vezette Kárpátalján

A zsebében két tekercs marihuánát találtak a kárpátaljai rendfenntartók.

Tömegbaleset a Kijev-Csap autóúton Kárpátalján

Kárpátalján két teherautó és egy Volkswagen szenvedett balesetet Szerednye közelében a Kijev-Csap autóúton.

Halálos közúti baleset történt Kárpátalján (Fotó: Nemzeti Rendőrség)

Kárpátalján egy ember meghalt, ketten pedig kórházba kerültek egy közúti baleset következtében.

Tökrészeg sofőr okozott balesetet Kárpátalján. Fotó: Kárpátaljai Járőrszolgálat

A sofőr véralkoholszintje 10-szer volt magasabb a megengedettnél.

Halálos közlekedési baleset Kárpátalján (Fotó: Nemzeti Rendőrség)

A beregszászi járásban történt közúti balesetben egy 44 éves férfi az életét vesztette.

Lónyai határátkelő, Magyarország. Illusztráció

Az ukrán oldalon fennálló áramszünet miatt a ki- és belépő határforgalom is szünetel a haranglábi és a kaszonyi határátkelőhelyen.

Halálos közúti baleset Huszton

Kárpátalján egy ittas sofőr okozott balesetet, melynek következtében hárman megsérültek, egy ember pedig meghalt.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE)

Borrell elmondta: alig három hónap telt el a legutóbbi rendkívüli Szerbia és Koszovó közti tanácskozás óta, de a rendszámtáblák körül kialakult vita tovább súlyosbodott.

Ketten meghaltak egy közúti balesetben Kárpátalján

Kia és a VAZ gépkocsi ütközött össze Kárpátalján. A közúti balesetben ketten meghaltak.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE)

Az EP sajtóközleménye szerint, a két megállapodás része az Oroszország indokolatlan ukrajnai agressziójára adandó uniós válasznak.

Kárpátalján hegyi folyóba csapódott egy autó. Fotó: DSZNSZ

Kárpátalján egy autó sofőrje elvesztette uralmát járműve felett és egy hegyi folyóba hajtott.

Kárpátalján egy sofőrre 91 800 hrivnya bírságot szabtak ki

A kárpátaljai járőrök egy sofőrt 91 800 hrivnyára büntettek meg, utasának kenőpénz felajánlása miatt kell bűnhődnie.