Szerdától ismét lehet személyvonattal utazni Románia és Ukrajna között, miután megnyitották a visóvölgyi határátkelőhelyet - közölte a Máramaros megyei önkormányzat.
Az utasokat szállító menetrendszerinti járatok szerdán indultak újra Románia és Ukrajna között, annak eredményeként, hogy 16 év szünet után kedden megnyitották a romániai Visóvölgy (Valea Viseului) és az ukrajnai Terebesfejérpatak közötti határátkelőt - számolt be szerdán a Facebook-oldalán a határmenti romániai megye önkormányzata.
A két ország között naponta két személyvonat közlekedik oda-vissza. Az első vonat helyi idő szerint reggel 7.45 órakor fut be a visóvölgyi határátkelőhelyre, ahol több órát állomásozik és 11.45 órakor indul vissza Ukrajnába. 15.45 órakor újabb személyvonat érkezik Romániába, mely 18.15 órakor tér vissza a háború sújtotta országba.
A bejegyzés idézi Ionel Bogdan Máramaros megyei tanácselnököt, aki szerint a vasúti személyszállítást ukrán kérésre indították újra a két ország között. Emlékeztet, hogy tavaly novemberben a romániai Hosszúmező és az ukrajnai Tarcaköz közötti vasúti határátkelőt is megnyitották.
Az elöljáró szerint a visóvölgyi határátkelő megnyitásával, illetve a Máramarossziget melletti új Tisza-híd megépültével a megye területén már négy román-ukrán határátkelő lesz. Úgy vélte, ezek nem csak Ukrajnával, de Európa nyugati részével is összekötik a romániai megyét, és kereskedelmi fellendülést, gazdasági fejlődést eredményeznek.
A máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség közlése szerint a visóvölgyi határátkelőt kedden nyitották meg a vasúti forgalom előtt, elsőként egy ukrán hivatalos küldöttséget szállító különvonat érkezett a román határátkelőhelyre, ahol a bukaresti küldöttség tagjai várták őket. A menetrendszerinti járatok szerdán indultak, az ellenőrzést a román határőrök végzik.
A vonatokat az ukrán vasúttársaság biztosítja, mindegyik 182 férőhelyes és az ukrajnai Rahó városáig közlekedik - közölte a Román Vasúttársaság (CFR) infrastruktúráért felelős részlege.
Az ukrajnai háború kirobbanása óta a CFR jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy ismét járhatóvá tegye az Ukrajnába és a Moldovai Köztársaságba vezető vasútvonalakat, lehetővé tegye a forgalom növekedését. Az elmúlt időszakban öt széles és vegyes nyomtávú vasúti pályát újítottak fel a román-ukrán határ mentén, melyek összhossza meghaladja a 40 kilométert.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.