Parkolni és megállni tilos táblákat helyeznek ki Beregszászban

Beregszászban további közlekedési táblákat helyeznek el. A szabálysértők kocsijait elkobozhatják az ukrán hadsereg javára.

Átok sújthatott le: egy évvel az Ever Given balesete után zátonyra futott a testvérhajója

Az amerikai parti őrség szerint a mentés ebben az esetben is napokig eltarthat még

Négy napon belül másodszor jeleztek bombariadót az Air Serbia szerb légitársaság Belgrádból Moszkvába tartó gépén, a múlt pénteki eset hamisnak bizonyult, hétfőn pedig szintén visszafordult a gép, de még vizsgálják.

Négy napon belül másodszor jeleztek bombariadót az Air Serbia szerb légitársaság Belgrádból Moszkvába tartó gépén, a múlt pénteki eset hamisnak bizonyult, hétfőn pedig szintén visszafordult a gép, de még vizsgálják.

A rendőrök szombaton három ittas járművezetőt találtak Kárpátalján. A szabálysértők ellen eljárást indítottak, a gépkocsikat pedig átadják az ukrán hadseregnek.

A rendőrök szombaton három részeg vagy kábítószert használó járművezetőt találtak Kárpátalján. A szabálysértők ellen eljárást indítottak, a gépkocsikat pedig átadják az ukrán hadseregnek.

Háromnyelvű táblákat és útirányjelzőket helyez el a magyar-ukrán határ közelében a Magyar Közút Zrt.

A Magyarországra érkező ukrán menekülők tájékozódásának megkönnyítésére háromnyelvű táblákat és útirányjelzőket helyez el a magyar-ukrán határ közelében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Nincs bajba jutott magyar fuvarozó Ukrajnában

Az eddigi információk szerint nincs bajba jutott magyar fuvarozó Ukrajnában

A beregszászi járművezetők figyelmébe!

A mai napon hivatalosan is beüzemelték a Beregszászban felszerelt szabálysértés-rögzítő kamerát

Országok, ahol a leghalálosabbak az utak

Szingapúr kivételével a legtöbb délkelet-ázsiai országban nagyon gyakoriak a halálos közlekedési balesetek

70 évig vezetett jogosítvány és biztosítás nélkül egy brit férfi

Egy idős férfi hét évtizeden keresztül elkerülte a hatóságok figyelmét: jogosítvány és kötelező biztosítás nélkül vezetett

417-tel száguldott az autópályán, mégsem gyorshajtás miatt vizsgálják (Video)

Vizsgálatot indított a német rendőrség hétfőn Radim Passer cseh milliárdos ügyében, aki 417 kilométeres óránkénti csúcssebességgel száguldott egy német autópályán

Ukrajnában változott az autók regisztrációs díja

Ukrajnában 2022. január 1-től megváltozott egy autó költsége, amellyel a kötelező állami nyugdíjbiztosítás díját kell fizetni

2021-ben a járművezetők 1,5 milliárd hrivnyát fizettek a közlekedési szabálysértésekért

2021-ben az ukrán sofőrök több mint 4,7 millió pénzbírságot kaptak közlekedési szabálysértésekért, összesen 2,5 milliárd hrivnya értékben

Ezt még nézni is ijesztő: 417-tel száguldottak a háromsávos autópályán, felvették az egészet (Video)

Egy cseh üzletember 417 km/h-s sebességet ért el Bugatti Chironjával Németországban

Új pénzbírságok várnak a sofőrökre Ukrajnában

Ukrajnában idén először jelennek meg olyan traffipaxok, amelyek nem csak a gyorshajtást rögzítik

Nemzetközi М-06 Kijev-Csap autóút kárpátaljai szakaszának egy része rendkívül veszélyes lett. A járművezetőket arra kérik, hogy kerüljék ki ezt az útszakaszt.

Nemzetközi Kijev-Csap autóút kárpátaljai szakaszának egy része rendkívül veszélyes lett. A járművezetőket arra kérik, hogy kerüljék ki ezt az útszakaszt.

Kilométeres sorok alakultak ki a Szinevéri-tóhoz vezető úton

A parkoló autók miatt az úton a forgalom csak egy irányban vált lehetségessé

Ítéletidő tombol az Egyesült Államokban

Hóvihar miatt kormányhivatalokat, iskolákat kellett bezárni hétfőn az Egyesült Államok keleti partvidékének középső részén, az úgynevezett mid-Atlantic régióban

A járművezetők figyelmébe!

Beregszászban hétköznapokon a Timoscsuk utca (a Munkácsi utcától az Ivan Franko utcáig) 7 és 14 óra között egyirányú lett

A rossz időjárási viszonyok miatt közlekedési baleset történt Dercennél.

A rossz időjárási viszonyok miatt közlekedési baleset történt Dercennél.

Létrejött a világ legfantasztikusabb, egyben leghosszabb vasúti útvonala

Egy új vasútvonal megnyitásával Laoszban létrejött a világ leghosszabb egybefüggő vonatútja

Ukrajnában jelentős pénzbírság járhat a nem megfelelő autógumi mintázat miatt

Szabálysértés esetén 8,5 ezer hrivnya pénzbírság szabható ki, ismételt szabálysértéskor elvehetik a járművezető jogosítványát

Ukrajnában megkezdik az új jogosítványok kiadását

Ez a Belügyminisztérium Főszolgáltató Központja szerint az automata sebességváltós autó gyakorlati vizsgájának letételét bizonyítja

Egy újabb Lamborghinivel látogatott el Bukovelbe a brit milliomos (Fotók)

Jonny megismételte 2016-os bravúrját, amikor Lamborghini gépkocsijával meglátogatta Bukovelt. Ezzel egy csapásra Ukrajna-szerte híressé vált

Közúti baleset történt Dercenben, melynek során egy gépkocsi az árokba csúszott.

Közúti baleset történt Dercenben, melynek során egy gépkocsi az árokba csúszott.

Több kilométeres a torlódás az M1-esen Tatabányánál

Egy korábban kigyulladt jármű miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán, Tatabánya térségében a főváros irányába

Sebességmérő készüléket helyeztek ki Beregszászban

Beregszászban, a Muzsalyi úton sebességmérő készüléket helyeztek ki

Annyira ideges lett egy férfi, hogy felrobbantotta a Tesláját

Egy fiatal finn férfi, Tuomas Katainen, felrobbantotta Tesláját, amiért túl magasnak találta az akkumulátorcsere költségeit

Átütött VIN-kóddal rendelkező gépkocsit fedeztek fel a járőrök Kárpátalján

Mint kiderült, a VIN-kódot kézzel vágtak ki, és csak másolat volt rajta

Hajónak hitte az autóját a román férfi, nagy baj lett belőle (Video)

Romániában egy férfi belehajtott az autójával a megáradt folyóba, az viszont a járművét a víz felett átívelő híddal együtt elsodorta

Sebességmérőt helyeznek ki Beregszászban

A felszerelés rögzíteni fogja a szabálysértéseket, s ennek megfelelően fogják kiszabni a bírságokat is