Szegeden, a Fonógyári úton található benzinkút területén közlekedési nézeteltérés alakult ki két férfi között.
Mindhárom utasa meghalt annak az autónak, amely személyvonattal ütközött hétfő reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Méra közelében.
Legalább tizenhárom ember meghalt hétfőn Kelet-Indiában azt követően, hogy egy személyvonat áruszállító szerelvénnyel ütközött Nyugat-Bengál államban.
A 44 éves nő a helyszínen életét vesztette, a 20 éves sofőr józan volt.
Beregszászban immár második alkalommal rendezték meg a Rolling Go közlekedésbiztonsági- és környezetvédelmi programot.
Immáron második alkalommal került megrendezésre.
Először repítette magasba Hexa nevű lebegő járművét Tokióban a SusHi Tech Tokyo startup cég.
A 8 éves kisfiú az autó előtt szaladt át az úttesten.
A közlekedési szabálysértésért járó büntetés - 425 és 510 hrivnya között.
Így akarta megúszni felelősségrevonását.
A rendszámok miatt is megbírságolhatják a járművezetőket.
Ehhez a nemzeti érdeket kell a politikai érdekek elé helyezni - mondta Marcel Ciolacu.
Szeptember 30-ig meghosszabbította az Ukrajnából érkező menekültek ingyenes utazási lehetőségét.
Feljelentést tettek a rendőrségen.
Rosszabbul járt! A felajánlott kenőpénzért is felelnie kell.
Három ember meghalt, ugyanennyien megsérültek.
Szekér és személygépkocsi ütközött össze.
Márciustól évi 12 alkalommal utazhatnak ingyen a Magyar igazolvánnyal rendelkezők.
A romániai fuvarozók egyik követelését teljesítik.