Átok sújthatott le: egy évvel az Ever Given balesete után zátonyra futott a testvérhajója
 / Gazdaság

Szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy az Ever Given egy hétre elzárta a Szuezi-csatornát - ami a szenzáció mellett globális kereskedelmi káoszt is okozott -, a konténerhajó testvérhajója (illetve némileg kisebb, de így is hatalmas méretei miatt: unokatestvére) is zátonyra futott a marylandi Chesapeake-öbölben, az USA-ban, írja a The Guardian-re hivatkozva az Origo.

Hirdetés

Az amerikai parti őrség szóvivője elmondta, hogy az Ever Forward vasárnap este 9 óra körül futott zátonyra,

miután eltévedt a Craigshill-csatornában, a 16-os és 14-es bóják között, a Gibson-szigetnél, amikor a baltimore-i kikötőből a virginiai Norfolkba próbált eljutni, és a parti őrség azóta is a kimentésén fáradozik. 

Még vizsgálják, hogy mi okozhatta a balesetet, ami szerencsére nem vezetett sérülésekhez, és nem okozott kárt a hajónak. 

Hirdetés

Az Origo folyamatosan nyomon követte és beszámolt a 2021. március 23-án a Szuezi-csatornán elakadt Ever Given katasztrófájáról, amely végül nyár közepén érkezett meg az eredeti célállomására.

Minden valószínűség szerint nagy húzóerőre, kedvező árapályi körülményekre (a hónap későbbi részében), esetleg kotrásra vagy üzemanyag (vagy rakomány) eltávolítására is szükség lesz ahhoz, hogy a hajót újra vízre lehessen tenni. 

Az amerikai parti őrség vezetője utasítást adott ki, amely előírja a hajó legénységének, hogy négyóránként mérjék meg az Ever Forward összes tartályát, hogy ellenőrizzék az esetleges szennyezés lehetőségét, és jelentsenek minden észrevehető változást a hajó stabilitásában, a merülési értékeiben.

Eddig még nem érkezett ilyen jelentés.

A 400 méteres Ever Givenhez hasonlóan a 334 méteres Ever Forward is a tajvani székhelyű Evergreen Marine Corp. tulajdonában van.

Ez ugyanakkor aligha azonos a Szuezi-csatorna incidensével. 

Ebben az esetben az Ever Forward nem akadályozza a Baltimore-ból ki- és belépő hajóforgalmat. 

Más hajóknak is bőven van hely a manőverezésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Ever Forward újbóli vízre bocsátása könnyű lesz. A biztonság kedvéért a térségben közlekedő többi hajónak utasításba adták, hogy lassítsanak és egyirányú forgalmi rendben közlekedjenek.

A hajónak legalább 13 méter mély vízre van szüksége a mozgáshoz, viszont ahol elakadt, ott csak 7 méteres volt a víz mélysége.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.