Egy új vasútvonal megnyitásával Laoszban létrejött a világ leghosszabb egybefüggő vonatútja. A dél-portugáliai Lagosból egészen Szingapúrig tartó rekorder útvonal Párizson, Moszkván és Pekingen át vezet a célállomásig.
Szakértők becslése szerint a teljes út megtétele huszonegy napot vehet igénybe, és 18,755 kilométert tesz ki - írja az Origo.
A korábbi vonatút ezen a szakaszon Vietnamban ért véget, a szerelvény "csak" 16.898 kilométeren át zötykölődött.
A Roadster cikke szerint ahhoz, hogy az utasok onnan eljussanak Szingapúrba, Ho Si Minh-ból Kambodzsán keresztül Bangkokba kellett utazniuk – busszal.
Idén december elején azonban megnyílt egy nagy sebességű vasútvonal, amely a kínai Kunmingot köti össze Laosz fővárosával, Vientiánnal. Mindez azt jelenti, hogy azok, akik extrém utazásra vágynak, mostantól vásárolhatnak jegye(ke)t a világ leghosszabb, egybefüggő vonatútjára.
A monumentális utazás tizenhárom különböző országon keresztül vezet Spanyolországon, Lengyelországon és Fehéroroszországon keresztül Mongólián át egészen Thaiföldig és Malajziáig.
A teljes útra szóló jegy összesen mintegy 1200 euróba (kb. 450 ezer forintba) kerülhet,
bár azt nem árt tudni, hogy a covid-járvány miatt néhány járat most nem üzemel (például a leghosszabb szakaszok közül kettőn, a Párizs-Moszkván, és a Moszkva-Pekingen jelenleg nem közlekednek vonatok).
A vonatozás jelentősen csökkentené az utazás szén-dioxid-kibocsátását. A portugáliai Lisszabonból a szingapúri Changi repülőtérre tartó egyirányú repülőút becslések szerint 1,67 tonna szén-dioxidot bocsátana ki. Ehhez képest a vonattal (netán busszal) megtett ugyanilyen hosszú út nagyjából 0,08 tonna szén-dioxid-kibocsátással járna.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.