A konfliktus kezdete óta az EU importált fosszilis energiahordozókra fordított kiadásai több mint 25 milliárd euróval emelkedtek.
Ahmed es-Saraa lett az ország elnöke az átmeneti időszakra, és ő látja el a Szíriai Arab Köztársaság elnökének hivatalos teendőit, és képviseli az országot külföldi fórumokon.
Nyolcvankilenc másodperc múlva éjfélt üt a végítélet órája: az emberiség még sohasem volt ilyen közel a globális kataklizmához – jelentette be kedden az órát működtető tudóscsoport.
Az Európai Unió összesen több mint 134 milliárd euróval támogatta már Ukrajnát.
Ez a kezdeményezés fontos lépés a közös fenyegetések elismerésében, amelyekkel mindkét ország szembesül.
A támadó egy 29 éves férfi volt, aki Marokkóban született, és az Egyesült Államokban élt.
A túszokról szóló megállapodás megszületését Donald Trump megválasztott amerikai elnök is megerősítette közösségi oldalán.
Joe Biden mellett Jake Sullivan töltötte be a nemzetbiztonsági tanácsadói tisztséget, míg Donald Trump kinevezettje Mike Waltz kongresszusi képviselő és katonai veterán.
A tűzszünet és a túszok elengedése Katar, Egyiptom, valamint az amerikai adminisztráció közvetítésével jött létre.
Az IDF továbbra is elhárít minden olyan veszélyt, amely Izraelt fenyegeti, és megakadályozza, hogy a Hezbollah újjáépítse erőit.
Izrael ismét légitámadást hajtott végre a Gázai övezet több pontja, köztük két menekülttábor ellen csütörtökön, és ezekben 17-en meghaltak, több gyerek is.
Az egyházfő 2025 első számú diplomáciai céljának a három éve tartó ukrajnai háború leállítását jelölte meg.
Katar az Egyesült Államokkal és Egyiptommal együtt több mint egy éve folytat tárgyalásokat a tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról.
Kijelentését a miniszter azzal is indokolta, hogy Szíriában stabilizálódott a helyzet, ezért ezeknek az embereknek nincs szükségük további védelemre Németországban.
Ahmad es-Saraával, Szíria új vezetőjével tárgyalt pénteken Damaszkuszban az Európai Unió képviseletében a német és a francia külügyminiszter.
Az utóbbi 23 napban a harcokban 208-an haltak meg, köztük 25 civil.
Legalább 11 ember, köztük a Hamász palesztin iszlamista mozgalom rendőrfőnöke meghalt egy izraeli légicsapásban a Gázai övezetben.
Idén is közzétette 2025-ös évre vonatkozó jóslatait a Financial Times, egy neves brit gazdasági lap.
Az izraeli légvédelem elfogta a Jemenből indított rakétát, amelynek kilövését a húszik később magukra vállalták.
Rekordszámú, több mint 470 millió gyermek él válságövezetben az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) jelentése szerint.
A bejelentés szerint a Kamál Adván kórház több tucat – egészségügyi és adminisztrációs területen dolgozó – munkatársát egy gyűjtőközpontba vitték kihallgatásra.
Egy Ciszjordániából származó palesztin merénylő halálra késelt egy 83 éves izraeli nőt péntek reggel a Tel-Avivtól északra fekvő Herzlia városban.
Izrael számos, a jemeni húszi lázadókkal kapcsolatos célpont – közöttük a szanaai nemzetközi repülőtér – ellen hajtott végre légitámadást csütörtökön.
A gázai tűzszünet és a túszok szabadon bocsátásáról szóló izraeli–Hamász tárgyalások kilencven százalékban készen állnak, de kulcskérdésekben még mindig van nézeteltérés.
A Gettysburg rakétacirkáló tévedésből lőtt a vadászgépre, miután az felszállt a Harry S. Truman repülőgép-hordozóról.
Costa elmondta: Kijevnek joga van az "igazságos és tartós békére".
Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter figyelmeztette csütörtökön a jemeni húszi lázadókat, hogy sokszorosan visszavágnak minden ilyenért.
„Elsődleges célunk a szolgáltatások fenntartása, a biztonság és a stabilitás megteremtése, valamint a káosz elkerülése. És ez sikerült” – fogalmazott Mohamed el-Basír.
Az ország újjáépítésének megkezdése érdekében az ENSZ szíriai megbízottja a Szíriával szembeni nyugati szankciók gyors megszüntetésére szólított fel.
Aszad elnök bukása után Németországban heves politikai vita robbant ki arról, hogy a szíriai menekülteknek vissza kellene-e térniük hazájukba.
Nadzsib Azmi Mikáti libanoni miniszterelnököt fogadta pénteken Ferenc pápa, és magánmeghallgatáson találkozott Epifániusz metropolitával, az Ukrán Ortodox Egyház vezetőjével is.