A konfliktus kezdete óta az EU importált fosszilis energiahordozókra fordított kiadásai több mint 25 milliárd euróval emelkedtek.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
A miniszter elmondta, hogy a támadások intenzitása a következő szakaszban fokozódhat.
Az iráni konfliktus eszkalációja mély aggodalomra ad okot - jelentette ki Ursula von der Leyen.
Az úgynevezett E3-as csoport Irán rakétatámadásait „válogatás nélkülinek és aránytalannak” minősítette
Az iráni atomprogramot már régóta az egyik, ha nem a legnagyobb fenyegetésnek tartja Izrael és az Egyesült Államok.
Az amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Az elmúlt évek egyik legerősebb napi drágulásáról van szó az olajpiacon.
Az elnök ismét világossá tette, hogy Irán nem kerülhet atomfegyver birtokába.
A figyelmeztetést közvetlenül azután adták ki, hogy egy újabb tárgyalási fordulót tartott az Egyesült Államok és Irán.
Amely megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót az Arab-tengeren.
Jelentette be Donald Trump amerikai elnök, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy nem lesz szükség a hajók bevetésére.
A Béketanács célja , hogy "helyreállítsa a hiteles vezetést és biztosítsa a fenntartható békét a konfliktusövezetekben".
Több ezer halálos áldozata is lehet a december 28-án kirobbant tiltakozáshullámnak.
Iránban sokasodnak a rendszer lehetséges összeomlására utaló jelek.
Az Egyesült Államoknak nincsenek diplomáciai vagy konzuli kapcsolatai Iránnal.
Donald Trump elnök megfontolja az iráni tüntetésekre adható válaszok lehetőségeit, és "minden eshetőséget az asztalon tart".
Akár a 466 főt is elérheti a harmadik hete tartó iráni zavargások halálos áldozatainak száma.
A pápa újabb felhívást intézett az erőszak leállítása érdekében.
Amennyiben a biztonsági erők nem lesznek képesek leverni a december vége óta tartó tömegtüntetéseket.
Elismerte az iszlamista Hamász, hogy egy augusztusi izraeli légicsapásban meghalt a terrorszervezet katonai szárnyának szóvivője, Abu Obeida.
Három hónappal azután, hogy egy segélyt szállító teherautó jordániai sofőrje a határállomáson agyonlőtt két ott dolgozó izraelit.
Hamarosan megkezdődhet a gázai tűzszünet második, a Gázai övezet jövőjét rendező szakasza.
A műveletek célja a terrorcsoportok szerveződésének, a terrorista infrastruktúra kialakulásának a meghiúsítása a térségben
Izrael az elmúlt hetekben fokozta a Hezbollah elleni hadműveleteket.
A terv része egy nemzetközi testület felállítása a békefolyamat felügyeletére.
Még három, Izraelből elhurcolt túsz holtteste maradt a Gázai övezetben.
Október 10., a Hamász és Izrael közötti tűzszünet óta nem támadtak.
A 21 éves tanzániai agronómushallgató, Joshua Mollel 19 nappal a tömeggyilkosság előtt érkezett Izraelbe tanulni.
Továbbra is még 13 túsz holtteste van a Gázai övezetben.
A szívélyes légkörben folytatott megbeszélések során a felek hangsúlyozták a kétoldalú kapcsolatok szilárdságát.