Több mint 500 megbetegedés: zárva maradnak az iskolák.
A Схеми tv-műsor tudósítói megtudták, hogy az ukrán képviselők a lezárás során figyelmen kívül hagyják a karanténkorlátozásokat
Korábban úgy védekeztünk, hogy elzárkóztunk, ezzel a vírus terjedését lassítottuk. De most már támadásban vagyunk – fogalmazott Orbán Viktor
Akár öt év börtön is járhat egy kóla elfogyasztásáért a parkban, vagy ha valaki sötétedés után akar sétálni az utcán – derül ki a német szövetségi parlament törvényéből
Az Everest hegymászóinak legalább egyike megfertőződött az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2)
Viktor Ljasko elmondta, hogy Ukrajnában nem fognak további korlátozásokat bevezetni ortodox húsvétra, de mindenki tartsa be a járványellenes rendelkezéseket.
Elértük a három és félmillió beoltottat, ezért szombat reggeltől kinyithatnak a vendéglátó egységek teraszai – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök
Összesen 47 utasnál mutatták ki a COVID-19 fertőzést azok közül, akik egy indiai repülőjárattal érkeztek Hongkongba. A beszálláskor még mindegyikük tesztje negatív volt
Denisz Smihal miniszterelnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Ukrajnában a kormány június 30-ig meghosszabbítja a karantént
Ukrajnában a karantén miatt az iskolákban meghosszabbodhat a tanév, így június 30-a utánra hosszabbíthatják meg az oktatást
Viktor Ljasko egészségügyi tisztifőorvos elmondta, Ukrajnában egyelőre nem tervezik a májusi ünnepekre az országos lezárás bevezetését
A statisztikák szerint 2020-ban az ukránok kiadásai, melyeket a megtakarításaikból finanszíroztak maguknak, 17 milliárd hrivnyával meghaladták a jövedelmüket
Ukrajnában április 19-től a vállalkozók 8 ezer hrivnyát kaphatnak az államtól, ha vállalkozásuk veszteséget szenvedett a karanténkorlátozások miatt
Szlovákiában hétfőtől változik a határokon működő rendszer és a kötelező karantén feltételei. A változtatást a Közegészségügyi Hivatal pontosította
Bár Kárpátalja a karantén sárga zónájában van, a helyi hatóságok öt területi közösségben korlátozásokat vezettek be, többek között a Nagybereznai, Ökörmezői, Nagybégányi, Fenyvesvölgyi és Turjaremetei kistérségben
A brit kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrendnek megfelelően hétfőtől minden bolt kinyithat Angliában, és vendégeket fogadhatnak
Ukrajnában a Miniszteri Kabinet rendeletében több gazdasági ágazat is fel van sorolva, melyek nagy kárt szenvedtek a pandémia okozta korlátozások miatt
Hétfőn nulla órakor Csehországban megszűnt a koronavírus-járvány miatt tavaly október elejétől tartó szükségállapot, a járvány terjedésének enyhülése miatt
Kárpátalja április 11-én elhagyja az vörös zónát, s átlép a sárga zónába.
Május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban, és csak írásbeli érettségi vizsga lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.
Csernivciben egy ruhabolt tulajdonosa kiutasította a rendőröket az üzletéből, akik a karanténra vonatkozó előírások ellenőrzése céljából érkeztek
Százak vonultak utcára Bosznia-Hercegovinában kedden, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot azért, mert a kormány rosszul kezeli a koronavírus-járványt
Az Ukrajnába készülő külföldieknek ezentúl igazolniuk kell utazásuk célját. Ezt Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat sajtószóvivője közölte
Április 8-tól, csütörtöktől kezdődően ismét működnek az óvodák és a bölcsődék, illetve az iskolák alsó osztályai a Beregszászi kistérségben
A koronavírus terjedése ellen hozott intézkedések miatt sok vállalkozó volt kénytelen bezárni üzletét. A bevétel kiesésüket komponzálva 8 ezer hrivnyás kártérítést kaptak
Kárpátalján közel egy hónap után újraindul a tömegközlekedés. Erről a technogén és ökológiai biztonság, valamint a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottság döntött
A vörös és a sárga kategóriába sorolt országokból Nagy-Britanniába visszatérőknek karanténhotelekben, illetve otthoni elkülönítésben kell tölteniük tíz napot.
Elégedetlen az új típusú koronavírus járványának kormányzati kezelésével a német lakosság csaknem négyötöde - tudjuk meg a sajtóközleményből
A koronavírus terjedése kapcsán Ukrajnában nincs napirenden a kijárási tilalom bevezetése, közölte Makszim Sztepanov, az Egészségügyi Minisztérium vezetője
Az ukránok körében növekszik a szigorú karantén (lockdown) bevezetésének támogatása az országban. Ezt bizonyítják a Rating szociológiai csoport felmérései
Tüntetésbe kezdtek a vállalkozók Ungváron március 31-én a vörös zónában érvényben lévő karanténkorlátozások ellen, melyek március 8-tól tartanak