Ukrajnában, Csernivciben egy ruhabolt tulajdonosa kiutasította a rendőröket az üzletéből, akik a karanténra vonatkozó előírások ellenőrzése céljából érkeztek.
Anzsela Gurina a Facebook-on élőben közvetítette a rendfenntartókkal folytatott beszélgetést.
A tisztviselők tájékoztatták a tulajdonost a karanténszabályok rögzített megsértéséről. A hölgy cserében az igazolványuk felmutatását követelte.
Gurina azt mondta a tisztviselőknek, hogy a dokumentumon nincs feltüntetve az igazolvány felirat.
Megjegyezte azt is, hogy az üzlet "privát terület", ahová a rend őrei az ő engedélye nélkül nem léphetnek be.
Gurina elmondta, hogy a tisztviselők megsértik alkotmányos jogait.
A nő kijelentette azt is a rendőröknek, hogy "nincs joguk bezárni az üzletét, csak géppuskákkal, de akkor ő visszalő".
"Most kihívom az operatív nyomozócsoportot. Mert beavatkoznak a munkámba. Mindegyik bíróságon panaszt fogok tenni" - mondta Gurina.
Ezt követően a rendőrök elhagyták az üzletet.
Mint tudjuk, Csernyivci megye is jelenleg a vörös zónában van, így ott tilos a nem élelmiszert árusító üzletek működtetése - írja a Korrespondent.net.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.