A koronavírus terjedése kapcsán Ukrajnában nincs napirenden a kijárási tilalom bevezetése, közölte Makszim Sztepanov, az Egészségügyi Minisztérium vezetője az Ukrajina 24 tv-csatorna adásában.
Emlékeztetett arra, hogy a kijárási tilalom bevezetése csak rendkívüli állapotban lehetséges, amellyel kapcsolatos döntést a Parlament hozza meg - írja a Karpat.in.ua.
„Soha nem beszéltünk róla. A kijárási tilalom bevezetése, még ha csupán jogilag nézzük, csak akkor lehetséges,
ha az országban szükségállapotot vezetnek be.
Létezik a szükségállapot bevezetésére vonatkozó mechanizmus, természetesen a Parlament, az elnök jóváhagyása, csak ezek után vezethetőek be az ilyen intézkedések” – mondta.
Sztepanov megjegyezte, hogy az országban bevezetett adaptív karantén eredményes. Kihangsúlyozta, hogy be kell tartani a meglévő karantén intézkedéseket.
„Most 11 megyében van adaptív karantén.
A jelenlegi helyzet alapján, a stratégiánkból kifolyólag láthatjuk az adaptív karantén tervünk hatékonyságát, mert a vírus régiónként, megyénként terjed. Először ott volt Ivano-Frankivszk és Csernyivci megyék, majd mások is csatlakozni kezdtek, ugyanakkor az első két helyszínen stabilizálódott a helyzet. Van itt még egy dolog: minden, amire szükségünk van – az érvényben lévő karantén korlátozások betartása. Amikor Kijevben a járvány szintje vörös és egyidejűleg vásárokat tartanak, az elfogadhatatlan” – mondta.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.