Az élethez való jog minden más emberi jog alapja.
Az Olaszországban iskolába járó ukrajnai menekültgyerekeknek javasolt olasz állampolgárságot Antonio Tajani külügyminiszter.
Az Európai Unió továbbra is elvárja, hogy vonják felelősségre azokat, akiknek köze volt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető halálához.
Kikötőzsiliphez láncolták magukat az óceánjáró-turizmus ellen tiltakozó klímaaktivisták Hollandiában
Az Extinction Rebellion klímavédelmi csoport aktivistái a világ legnagyobb tengeri zsilipjéhez láncolták magukat a hollandiai IJmuiden város kikötőjében, így tiltakozva az óceánjáró-turizmus okozta környezetszennyezés ellen.
Thierry Breton, európai uniós biztos hétfőn levelet küldött Elon Musknak, amelyben arra hívta fel a figyelmét, hogy kötelessége megakadályozni a "káros tartalmak" terjedését a platformon.
Az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépés Szakértői Csoportja (GRETA) összehangolt intézkedésekre szólított fel annak érdekében, hogy felszámolják e bűncselekményt különösen a gyermekek vonatkozásában.
Az Európai Bizottság tavaly közzétett jogállamisági jelentésében foglalt ajánlások több mint kétharmadát az európai uniós tagállamok teljes mértékben vagy részben teljesítették, egyes tagországok esetében azonban továbbra is aggályok állnak fenn
A Nemzetközi Bíróság (ICJ) véleménye szerint Izrael telepes politikája és a természeti erőforrások felhasználása a megszállt palesztin területeken sérti a nemzetközi jogot.
Legkevesebb 197 európai és amerikai felhasználóhoz vezetett el az a nemzetközi nyomozás, mely gyermekek szexuális bántalmazását élőben közvetítő csatornák felszámolására irányult.
A tagállamoknak ambiciózusabbnak kell lenniük az Európai Unió digitális programjában meghatározott célok elérése érdekében.
Az Európai Unió elítéli az orosz hatóságok döntését, amellyel több mint nyolcvan európai médiaszolgáltató elérhetőségét tették lehetetlenné Oroszországban.
Izraelben a legfelsőbb bíróság egyhangúlag kimondta az ultraortodox hívők katonai szolgálatra való behívásának jogosságát a jogegyenlőség elvére hivatkozva.
Összehangolt nemzetközi művelet keretében 219 emberkereskedőt állítottak elő és több mint ezer áldozatot azonosítottak számos európai, valamint a feltárt ügyekben érintett afrikai és dél-amerikai országokban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta szerdán azt a törvényt, amely alapján ezentúl pénzbírságot szabhatnak ki a szexuális jellegű sértő üzenetekért és a nemi alapú erőszak egyéb formáiért.
Narancssárga porral szórta be Stonehenge szikláit két környezetvédelmi aktivista szerdán.
Egy európai uniós tagállam nem köteles automatikusan elismerni a más tagországban biztosított menekültjogállást.
Emberölés bűntette miatt fegyházban letöltendő életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki megölte két kiskorú lányát.
Nincs joga az orvosok által előidézett mesterséges halálhoz a gyógyíthatatlan ALS betegséggel élő Karsai Dániel alkotmányjogásznak.
Hét év hat hónap börtönbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarországról a bíróság szerdán első fokon azt az egyiptomi férfit, aki túszul ejtette volt élettársával közös 8 éves kislányát.
Felháborítónak nevezte Jacek Siewiera, a nemzetbiztonsági iroda
főnöke, hogy figyelmeztető lövés leadása miatt őrizetbe vettek két, a fehérorosz határ védelmét támogató katonát.
A börtönök túlzsúfoltsága továbbra probléma számos európai országban.
Újabb, a kulcsfontosságú lengyelországi infrastruktúra ellen irányuló kibertámadásokat hárítottak el a lengyel hatóságok.
Az Európai Unió Tanácsa magasabb vámtarifákat állapított meg az Oroszországból és Fehéroroszországból importált gabonatermékekre.
Az Europol arról tájékoztatott, hogy zsarolóvírusok terjesztését végző bűnözőket állítottak elő Ukrajnában és Örményországban.
Az Európai Bizottság a mesterséges intelligenciát felügyelő hivatalt hozott létre, amelynek feladata az MI alkalmazásának szabályozása lesz.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt.
Az Európai Unió Tanácsa hétfőn megszigorította az emberkereskedelem elleni fellépésről szóló jogszabályt.
Előzetes letartóztatásba helyezték Vagyim Samarin altábornagyot, az orosz fegyveres erők híradástechnikai főcsoportfőnökségének vezetőjét.
Holtan találtak Angliában egy volt brit tengerészgyalogost, akit Hongkong javára végzett kémkedéssel vádoltak.
Az Európai Unió Tanácsa a mesterséges intelligenciáról (MI) fogadott el rendeletet.
Az Európai Unió Tanácsa pénteken felfüggesztette négy sajtóorgánum műsorszolgáltatási tevékenységét az Európai Unióban.