Az élethez való jog minden más emberi jog alapja.
Franciaországban az X platform ellen 2025 elején tett feljelentések eredményeképpen folyik előzetes eljárás.
Jelenleg mintegy 17 milliárd eurónyi forrás van befagyasztva Magyarország esetében.
A bíróság kizárta a visszaeső férfit a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
A jogi eljárás végeredménye precedensként szolgálhat a jövőbeli hasonló perekben.
Egy nőt és két, gyermekotthonban élő kiskorú lányt kényszerítettek prostitúcióra.
A vámokból eddig mintegy 175 milliárd dollár folyt be, amelyet a döntés nyomán elvben vissza kell téríteni.
Az Ukrajnában harcoló lengyelek száma nem ismert.
Az uniós szabályokat mindenkinek tiszteletben kell tartania.
Úgy döntött az Európai Parlament szerdán, hogy kikéri az Európai Unió Bíróságának jogi véleményét.
Az Európai Parlament felgyorsítaná Ukrajna 90 milliárd eurós hiteltámogatásának elfogadását.
Timosenko szerdán erősítette meg, hogy pártja irodájában házkutatásokat tartottak.
A pénzügyi bűnözés elleni nemzetközi küzdelem megerősítése érdekében.
A prágai bíróság szerint a férfi a népirtást támogató bűncselekményt követett el.
A Camorra titkait felfedő Gomorra című könyv szerzője 19 éve rendőri védelem alatt él.
Az anyát tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolják
5 nagy méretű bevásárlótáska mindegyike új okostelefonokat tartalmazott.
A tervezet alapján azok a felnőttek vehetnék igénybe a törvény adta lehetőséget, akiknek életéből orvosi szakvélemény szerint hat hónap vagy ennél rövidebb idő van hátra.
Minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és további bűncselekmények miatt a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte egy férfi és anyja letartóztatását, akik egy kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit munkára kényszerítettek.
A tervezett importtilalom értelmében 2026. január 1-jétől tilos lesz orosz gázimportra vonatkozó új szerződések megkötése.
A biztos hangsúlyozta: az orosz energiahordozókról való leválás összetett folyamat, de az EU készen áll arra, hogy ezt határozottan, ugyanakkor fokozatosan hajtsa végre.
A bíróság a döntések jogszerűségi vizsgálata alapján megállapította, hogy azok semmilyen indokolást nem tartalmaznak.
A jogvédelmi szolgálat rámutat: kiemelten fontosnak tartja, hogy minden nemzeti kisebbség szabadon használhassa anyanyelvét, különösen egy magánlakásban zajló beszélgetés során.
Az Európai Bizottság, az Európai Külügyi Szolgálat, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács, Ukrajna és 37 állam vezető jogi szakértői lefektették a törvényszék jogi alapjait.
Joe Biden amerikai elnök csaknem minden, szövetségi bíróság által halálra ítélt bűnöző esetében enyhítette a büntetést tényleges életfogytig tartó börtönre.
Bulgária és Románia végre teljes jogú schengeni taggá vált az Európai Unióban.
Életbe lépett kedden a kiberrezilienciáról szóló európai uniós jogszabály (CRA), amelynek célja az online tér biztonságosabbá tétele Európában.
A gyanúsított közvetítésével 2017-ben és 2018-ban eladott gépek orosz fegyvergyártó üzemekbe kerültek az ABW szerint.
Terrorizmus támogatásáért két és fél év szabadságvesztésre ítéltek Nagy-Britanniában egy lengyel állampolgárt, aki a Wagner-csoport zsoldosának adta ki magát.
Új vádat emeltek Donald Trump ellen a 2020-as elnökválasztáshoz kapcsolódó ügyben.
Pavel Durov, a Telegram üzenetküldő alkalmazás orosz-francia milliárdos alapítóját és vezérigazgatójának letartóztatása Franciaországban nem politikai döntés, hanem független vizsgálat következménye.