Megszavazta a brit parlament, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítséggel vethessenek véget életüknek. Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
Megszavazta a brit parlament, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítséggel vethessenek véget életüknek. Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

MTI

 / Mozaik

Megszavazta pénteken a brit alsóház azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítség igénybevételével véget vethetnek életüknek.

Az egyéni képviselői indítványt, amelyet a kormányzó Munkáspárt frakciójának egyik tagja terjesztett elő, többórás részletes vita után 314-291 arányban, vagyis mindössze 23 fős többséggel hagyták jóvá. Ez azt jelenti, hogy a munkáspárti frakció is erősen megosztott volt, mivel a kormánypártnak az alsóházban ennél sokkal nagyobb többsége van.

A kormány nem írta elő a munkáspárti frakciónak a jogszabály megszavazását, mindegyik képviselő saját lelkiismerete szerint dönthetett. A péntek délutáni szavazás után az előterjesztés a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül.

Jogszabályként akkor léphet érvénybe, ha végleges szövegéről a két ház konszenzusra jut, de ez a pénteki alsóházi végszavazás után most már csaknem biztosra vehető.

Az indítványt, amelynek hatálya Angliára és Walesre terjed ki, egy korábbi olvasatban az alsóház már novemberben is támogatta - akkor 55 fős többséggel -, de az azóta megtartott számos további parlamenti vitában sok módosítás került a véglegesnek szánt, utolsó alsóházi olvasatában pénteken megszavazott változatba.

A most jóváhagyott tervezet alapján az eredeti beterjesztéstől eltérően nem a londoni felsőbíróság kijelölt bírája, hanem jogászokból, pszichiáterekből és a szociális ellátószolgálat szakértőiből álló bírálóbizottságok döntenek majd arról, hogy egy-egy adott kérvényező külső segítség igénybevételével véget vethet-e életének.

A módosított indítvány mindemellett megtiltja az egészségügyi ellátószolgálat dolgozóinak, hogy 18 éven aluli pácienseknek egyáltalán megemlítsék az új törvény adta lehetőséget. Ez további szigorítása annak az eredeti tervezetben is szereplő kitételnek, amely 18 évesnél fiatalabb betegek esetében megtiltotta a segítségnyújtást életük befejezéséhez.

Az eredeti tervezet alapján az orvosokat nem lehet kötelezni arra, hogy segítséget nyújtsanak pácienseiknek életük befejezéséhez; a pénteken elfogadott, módosított változat ezt a mentesítést minden egészségügyi dolgozóra kiterjeszti.

Az indítvány alapján azok a gyógyíthatatlan betegek vehetnének igénybe külső segítséget életük befejezéséhez, akik mentális állapotuk alapján döntés- és cselekvésképesek, és egyértelműen megállapítható, hogy döntésüket szabad akaratukból, külső kényszer vagy nyomásgyakorlás nélkül hozták meg.

A tervezet alapján azok a felnőttek vehetnék igénybe a törvény adta lehetőséget, akiknek életéből orvosi szakvélemény szerint hat hónap vagy ennél rövidebb idő van hátra.

Akik segítséggel véget kívánnak vetni életüknek, ezt két írásos nyilatkozatban kell kinyilvánítaniuk, különböző, egymástól független és egymást nem ismerő tanúk aláírásával.

A jelenlegi brit büntetőtörvények öngyilkosság elősegítéseként szankcionálják, ha valaki segítséget nyújt másnak ahhoz, hogy véget vessen életének, és 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók azok, akiket a bíróság ilyen vádpontban bűnösnek talál.

Az alsóházban pénteken elfogadott tervezetet a BBC közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozó jogi és egészségügyi szakértők a második világháború utáni brit jogtörténet egyik legnagyobb horderejű parlamenti aktusaként értékelték.

Elhangzott olyan szakvélemény, hogy az új törvény jelentősége vetekszik például a halálbüntetést eltörlő, 1969-ben elfogadott jogszabályéval, a homoszexualitást bűncselekménynek nyilvánító törvény 1967-ben végrehajtott megsemmisítésével, vagy az azonos nemű párok házasságát 2014 óta lehetővé tévő törvénnyel.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.