9011-gyel nőtt a koronavírus fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 130, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 9011 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az országban
Koronavírus: Orosz és kínai vakcinát is gyárt majd Szerbia
Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel lesz az első európai állam, amely az orosz koronavírus elleni oltóanyagot előállítja
A koronavírus fertőzöttek száma 118,5 millió a világon
A világon 118 571 592 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 629 625, a gyógyultaké 67 129 224
A járványhelyzet romlása miatt Kárpátalján lokálisan szigorítják a karantén korlátozásokat
Továbbra is romlik a járványhelyzet Kárpátalján, minek következtében a helyi hatóságok lokálisan szigorítaná a korlátozásokat
Csaknem 13 ezer új koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel Ukrajnában
Ukrajnában az elmúlt nap folyamán kevesebb, mint 5 ezer ember gyógyult fel a kórból, 230 beteg halt meg. A legtöbb fertőzést Vinnyica megyében regisztrálták
568 új koronavírus-fertőzési esetet regisztráltak Kárpátalján
Kárpátalján március 12-én kijevi idő szerint 9 órai adatok alapján 568-cal nőtt a koronavírus fertőzöttek száma, összesen 33 553 beteg gyógyult meg
Koronavírus: Olaszországban országos zárlatot léptetnek életbe hétfőtől
Az új koronavírus-járvány rendkívül erőteljes terjedése miatt hétfőtől zárlatot rendelnek el Olaszországban Szardínia és Szicília szigetét kivéve
 Koronavírus: Már készülnek a magyar oltási igazolványok
Már készülnek a koronavírus védettséget igazoló kártyák az egyik fővárosi nyomdában, amelynek bevezetéséről februárban döntött a kormány
Koronavírus: elkezdődött a harmadik hullám Németországban
Elkezdődött az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványának harmadik hulláma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerint
8312-vel nőtt a koronavírus fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 172, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8312 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az országban
Több mint hétezer ember kapta meg soron kívül a koronavírus-vakcinát Romániában
Hétezren kaptak soron kívül koronavírus elleni oltást Romániában, köztük a nemzetbiztonsági intézmények több mint ötszáz alkalmazottja
A koronavírus fertőzöttek száma 118 millió a világon
A világon 118 006 153 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 619 676, a gyógyultaké 66 838 291
Csaknem tízezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában
Az elmúlt nap folyamán Ukrajnában a koronavírussal fertőzöttek száma több mint 2,7 ezer emberrel nőtt, 262-en meghaltak, 442 gyermek is megfertőződött
463 új koronavírus-fertőzési esetet regisztráltak Kárpátalján
Kárpátalján március 11-én kijevi idő szerint 9 órai adatok alapján 463-al nőtt a koronavírus fertőzöttek száma, összesen 33 250 beteg gyógyult meg
6377 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában
A Közegészségügyi Központ március 10-i adatai szerint Ukrajnában 1 416 438 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig, 27 423-en vesztették életüket
Szakértő: Idén az ukránoknak nem kell számítaniuk európai utazásokra
Az ukránoknak nem érdemes arra számítaniuk, hogy idén Európába utaznak. A turisztikai piac inkább Törökország-orientált - mondják a szakértők
Több millió extra adag Pfizer vakcina a járványgócpontoknak
Az Európai Unió a koronavírus-járványban a következő két hétben kap további négymillió adag Pfizer-vakcinát az unióbeli járványgócpontok számára
Sztepanov: az ukrán orvosok 60%-a nem akar oltást kapni
Makszim Sztepanov, egészségügyi miniszter kifejtette, hogy Ukrajnában az egészségügyi dolgozók több mint 60%-a nem akarja beoltatni magát
Horvátország kész koronavírus-betegeket fogadni Szlovákiából és Csehországból
Horvátország kész nagyjából tíz-tíz koronavírus-beteget fogadni Csehországból és Szlovákiából - közölte Twitter-oldalán Andrej Plenkovic horvát kormányfő
Kovács Zoltán: a magyar oltási program az egyik legeredményesebb Európában
Újabb álhír és hazugság a Politico állítása, ezt mindennél jobban cáfolja az a tény, hogy a magyar oltási program az egyik legeredményesebb Európában
5653-mal nőtt a koronavírus fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 179, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5653 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az országban
A koronavírus fertőzöttek száma 117,5 millió a világon
A világon 117 556 326 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 610 135, a gyógyultaké 66 621 209
Rekordszámú, 20 koronavírusos beteg halt meg Kárpátalján
Kárpátalján március 10-én kijevi idő szerint 9 órai adatok alapján 399-cel nőtt a koronavírus fertőzöttek száma, összesen 32 916 beteg felgyógyult a kórból
Zelenszkij utasítást adott a vakcináció felgyorsítására
Volodimir Zelenszkij elnök március 9-én, kedden tartott konferenciahívásában utasítást adott a koronavírus elleni oltás felgyorsítására
Koronavírus: Már minden tizedik magyar megkapta a védőoltást
Hivatalos adatok is igazolják, hogy meghaladta az egymilliót azoknak a száma, akik megkapták legalább az első adagot a koronavírus elleni védőoltásból
Koronavírus: A migránsok között több a fertőzött
Kiemelkedően magas lehet a súlyos állapotú koronavírus-betegek között a migránsok aránya a nyugat-európai országokban; legutóbb dán újságok cikkeztek erről
6494 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak Magyarországon
A koronavírus ellen beoltottak száma 1 047 045 Magyarországon, és 314 485-en már a második oltást is megkapták, meghalt 158 beteg
Magyarország Beregszászi Konzulátusának közleménye
A Beregszászi Konzulátus tájékoztatja a lakosságot, hogy a kialakult járványhelyzet, miatt az ügyfélfogadás 2021. március 10-től március 19-ig szünetel.
Koronavírus: A brazil vírusmutáció is megjelent Romániában
Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja, egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél
Sztepanov: rendkívül lassan halad a vakcináció Ukrajnában
Március 9-én, kedden, az Egészségügyi Minisztérium vezetője, Makszim Sztepanov azt mondta, hogy fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinációt