Elkezdődött az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványának harmadik hulláma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjének egy csütörtökön ismertetett nyilatkozata szerint.
Lothar Wieler német hírportálok beszámolói szerint az ENSZ-nél akkreditált tudósítók szövetségének (ACANU) egy rendezvényén elmondta:
egyértelmű jelek mutatják, hogy már elkezdődött a harmadik fertőzéshullám Németországban.
Az RKI vezetője nagyon aggasztónak nevezte a járványhelyzetet, és hangsúlyozta, hogy az oltási kampány beindulásától függetlenül továbbra is a legnagyobb következetességgel be kell tartani az alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket - írja az MTI.
Példaként említette a társas távolságtartás szabályait és a maszkviselést, amellyel kapcsolatban már januárban bevezették, hogy a közösségi közlekedésben és az üzletekben kötelező az úgynevezett orvosi vagy műtéti maszk, vagy az FFP2 védelmi osztályú, illetve KN95/N95 jelzésű részecskeszűrő maszk viselése.
Lothar Wieler az ACANU tagjaival folytatott beszélgetésen kifejtette, hogy az oltási kampány versenyfutás az egyre újabb mutációkat produkáló vírussal. A célvonal már látszik, és ha nem kell megszakítani a kampányt oltóanyag-termelési fennakadások vagy más gondok miatt, őszre a lakosság 80 százaléka megszerezheti a védettséget.
Amint ez sikerül, az összes korlátozó intézkedést vissza lehet vonni. Ugyanakkor emlékeztető oltásokra is szükség lesz majd, de egyelőre nem tudni, hogy milyen időközönként - mondta Lothar Wieler.
Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában
országszerte 14 356 fertőződést szűrtek ki tesztekkel.
Ez 20 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 11 912-höz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 532 947 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.
A hétnapi fertőzésgyakoriság - az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma - 69,10. Egy héttel korábban 64,70 volt.
Ugyanakkor a vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 321-re csökkent az egy héttel korábbi 358-ról. Az új halálesetekkel 72 810-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.
A december végén elindított oltási kampányban az utóbbi időszakban naponta átlagosan 220 ezer adag védőoltást adtak be. A szövetségi kormány csütörtöki adatai szerint legalább egy adagot 5 756 572 ember, a lakosság 6,9 százaléka kapott, és közülük 2 674 692 ember, azaz a lakosság 3,2 százaléka mindkét adagot megkapta.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.