Az új koronavírus-járvány rendkívül erőteljes terjedése miatt hétfőtől zárlatot rendelnek el Olaszországban Szardínia és Szicília szigetét kivéve - értesült az olasz sajtó csütörtök este.
A járványhelyzetet felügyelő egészségügyi bizottságtól (Cts) szolgáltatott adatok szerint a kór terjedését mutató reprodukciós ráta az egész országban jóval túllépte a veszélyességi küszöbnek tartott egyes értéket - írja az MTI.
Az október végétől bevezetett, színekkel jelölt veszélyességi fokozatok alapján
március 15-től Olaszország majdnem egészét le kell zárni.
Vörös, vagyis teljesen lezárt térségbe lép át Lombardia, Piemont, Emilia Romagna, Friuli Venezia Giulia, Trentino Alto Adige és Marche tartomány. Vörös zónának számít a már korábban lezárt Molise, Basilicata és Campania tartomány, valamint Umbria és Abruzzo nagy része. Zárlat alá kerülhet Lazio és Calabria is, melyek eddig alacsonyan veszélyes térségnek számítottak, a járványgörbe azonban ott is erőteljesen felfele ugrott az utóbbi napokban.
A zárlat a vendéglátás és a kereskedelem leállítását jelenti, kivéve az élelmiszerboltokat és más alapvető cikkeket áruló üzleteket, az iskolák ismét átállnak távoktatásra, tilos a városok, települések közötti közlekedés, és a lakóhelyet is csak engedéllyel lehet elhagyni.
Szakértők rámutattak, hogy kritikus helyzet az ország északi térségében alakult ki, amiként ez tavaly márciusban a járvány első hullámában történt.
Sárga színű, vagyis alacsonyan veszélyes régió egyedül Szicília maradhat. A két hete fehér zónának számító Szardínia szigetén újból szigoríthatnak a vendéglátás ismételt zárásával.
A sajtónak nyilatkozó szakértők és tartományi vezetők biztosra vették a teljes zárlat elrendelését,
a kormány pénteken jelenti be végleges döntését a karantén mértékéről.
A kormány napok óta várt döntését megelőzve a régiók egymás után önállóan szigorítják a járványkorlátozásokat. Az északnyugat-olaszországi Piemont egészségügyi hatóságai szerda estétől felfüggesztették a nem Covid-19 betegek kórházi fogadását. Kivételt az életmentő és onkológiai kezelések képviselnek. Az intézkedéssel a jelenlegi húszról negyven százalékra tudják emelni a Covid-19 betegeknek fenntartott kórházi ágyak arányát.
A vírusmutációk okozta harmadik járványhullámban a kórházak telítettsége az ország minden tartományában ismét átlépte a kritikus küszöbnek tartott harminc százalékos átlagot. Molise régióban a kórházi telítettség elérte a 67 százalékot, Umbriában az 57 százalékot, Lombardiában a 43 százalékot. Utóbbiban az intenzív osztályokon kezeltek száma folyamatosan emelkedik a tavaly márciusi helyzetet idézve, amikor az ágyszámot majdnem háromszorosára kellett növelni.
Nyomás nehezedik Bologna kórházaira is, ahonnan "az első hullámban sem látott" állapotokat jelentettek hangsúlyozva, hogy miközben tavaly ilyenkor a betegek életkora 64 és 74 év között mozgott, most 54 és 64 év közöttire süllyedt.
Campania tartományban csütörtöktől teljesen lezárták a forgalmasabb tereket, parkokat, kerteket és a tengerparti sétányokat is.
A régió hétfőtől zárlat alatt van, de az utcai sétálás eddig nem volt tiltott.
A naponta szűrt betegek száma ismét megközelítette a harmincezret, csütörtökön 373-an haltak meg és a halottak száma elérte a 101 184-t, az aktív betegek száma pedig ismét elérte a félmilliót.
A vakcinázottak száma túllépte a hatmilliót.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.