80 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Eddig 5 658 623 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 497 599-en már a második adag vakcinát is megkapták
A koronavírus fertőzöttek száma csaknem 204 millió a világon
A világon 203 980 078 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 314 007
PCR teszt vagy oltás nélkül nem tanulhatnak a diákok Lettországban
Lettországban oltási igazolványt, a gyógyulást igazoló hivatalos iratot vagy negatív koronavírus-tesztet kell felmutatniuk a tantermi oktatásban részt vevő diákoknak az új tanév kezdetétől
Romániában több mint háromszázzal emelkedett a fertőzöttek száma
Romániában kedden, május vége után először ismét meghaladta a háromszázat az egy nap alatt diagnosztizált újabb koronavírus-fertőzöttek száma
Szentpétervár vette át a vezetést az új fertőzöttek számában az orosz régiók között
Február 3. óta először ismét Szentpétervár vette át a vezetést Moszkvától az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos fertőzöttek számát tekintve
Megugrott a fertőzöttek és a betegek száma Izraelben
Hétfőn 6275 új vírushordozót találtak Izraelben, február közepe óta először haladta meg az új fertőzöttek száma az ötezret
35 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Eddig 5 654 096 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 494 110-en már a második adag vakcinát is megkapták
A koronavírus fertőzöttek száma 203,3 millió a világon
A világon 203 356 472 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 302 588
Romániában az egészségügyi dolgozók alig több mint fele oltatta be magát
További 5,12 százalékuk pedig a fertőzésből kigyógyulva szerzett ideiglenes védettséget
300 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában
A Közegészségügyi Központ augusztus 9-i adatai szerint Ukrajnában 2 259 451 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig
Tovább emelkedett a súlyos esetek száma Izraelben
Vasárnapra egy nap alatt 12-vel, 360-ra nőtt a Covid-19 súlyos tüneteit mutatók száma, miközben már 57 beteg lélegeztetőgép segítségére szorul
156 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Eddig 5 649 125 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 491 387-en már a második adag vakcinát is megkapták
Ukrajnában tovább terjedt a delta variáns
A betegek közül kettő Oroszországból, kettő Nagy-Britanniából, egy az Egyesült Államokból tért vissza, kettő pedig nem járt külföldön
Továbbra is terjed a delta variáns Kínában
Továbbra is terjed a koronavírus delta variánsa Kínában, ahol már 17 tartományból jelentettek belföldi fertőzésből eredő megbetegedéseket
A védettségi igazolvány ellen tüntettek Olaszország nagyvárosaiban
Olaszországban több helyszínen tüntettek szombaton, miután a kormány minden 12 éven felüli számára kötelezővé tette a koronavírus elleni védettségi igazolást
Ukrajnában 1 évig érvényesek a covid-igazolások
Ha egy személy felgyógyult a betegségből, kap egyfajta igazolást, amely hat hónapig érvényes, az oltási igazolás 1 évig, a PCR-teszt pedig 72 órán át érvényes
Észak-Macedóniában hamarosan oltási igazoláshoz kötik a vendéglátóhelyek és rendezvények látogatását
Csak oltási igazolással lehet vendéglátóhelyekre látogatni és különböző rendezvényeken részt venni augusztus 16-tól Észak-Macedóniában
A koronavírus fertőzöttek száma 202,7 millió a világon
A világon 202 692 385 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 293 914
Egy álhír miatt tömegek rohamozták meg az oltóközpontokat a Fülöp-szigeteken
Álhír volt, hogy a be nem oltott lakosok nem kapnak segélyt, vagy otthon kell maradniuk a pénteken kezdődő és két hétig tartó karantén alatt
Megközelítette a 39 milliót a beoltott oroszok száma
Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódik, a fertőzöttek számának növekedése csökken, de így is mintegy 196 ezren szorulnak kórházi kezelésre
Fehér Ház: az új megbetegedések felét azokban az államokban regisztrálták, ahol a legalacsonyabb az átoltottság
Az Egyesült Államokban az elmúlt 24 órában 864 ezer oltást adtak be, amely a legmagasabb szám július 3-a óta
Izraelben csak tömeges oltással lehet elejét venni a szeptemberi zárlatnak
Csütörtökön már negyedik napja meghaladta a háromezret az új fertőzöttek száma
Ukrajnában is egyre terjed a delta variáns
Ukrajnában is egyre terjed a koronavírus különösen veszélyes, először Indiában megjelent delta variánsa, amelyet már csaknem 150 betegnél igazoltak
Olaszországban péntektől kötelező a védettségi igazolás bizonyos helyeken
Olaszországban péntektől minden 12 éven felüli számára kötelező a koronavírus elleni védettségi igazolás (zöld kártya) az éttermekben, a múzeumokban
52 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Eddig 5 641 870 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 480 218-an már a második adag vakcinát is megkapták
Az ukrán Egészségügyi Minisztériumnak három forgatókönyve van a COVID-19 új hullámát illetően
Ukrajnában terjed a delta törzs, amely veszélyesebben érinti az embereket
72 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Eddig 5 636 894 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 475 471-en már a második adag vakcinát is megkapták
Októberig tarthat a koronavírus-nyugalom
Szakemberek szerint októberben megérkezhet a koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországra
Nem tervezik lockdown bevezetését Ukrajnában
Ukrajnában meghosszabbítják az országos karantént, de még nincs ok szigorú korlátozások bevezetésére
A koronavírus fertőzöttek száma meghaladta a 200 milliót a világon
A világon 200 163 166 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 255 638