Megközelítette a 39 milliót a koronavírus elleni vakcinával beoltott oroszok száma - jelentette be az orosz egészségügyi miniszter egy tanácskozáson csütörtökön, amelyen Vlagyimir Putyin elnök is részt vett.
Egy hét alatt négymillióval nőtt, és elérte a 38,9 milliót a beoltottak száma - mondta Mihail Murasko, írja az MTI.
Oltóanyagból nincs hiány, eddig mintegy 55 millió adag került polgári forgalomba
- tette hozzá, arra sürgetve az embereket, hogy lehetőleg még az influenzajárvány előtt essenek túl az oltáson.
Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódik, a fertőzöttek számának növekedése csökken, de így is mintegy 196 ezren szorulnak kórházi kezelésre. Aggasztó a helyzetet Asztrahán, Magadan és Szamara megyében, a Krasznojarszki területen, Szevasztopolban, Tuvában és a Komi Köztársaságban - közölte Mihail Murasko.
Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma a csütörtöki hivatalos adatok szerint 23 120-szal 6 379 904-re emelkedett. Az új esetek közül 3227-et a fővárosban, 1911-et Szentpéterváron, 1287-et Moszkva megyében mutattak ki.
A napi növekmény országosan 0,36 százalék volt, az új esetek 8,7 százaléka tünetmentes.
Az aktív esetek száma 517 183, a halálos áldozatok száma 794-gyel 162 509-re, a felépülteké pedig 20 370-nel 5 700 212-re emelkedett.
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 167,4 millió, az elmúlt napon pedig 489 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 258 236 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.