Február 3. óta először ismét Szentpétervár vette át a vezetést Moszkvától az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos fertőzöttek számát tekintve Oroszországban - derült ki a kedden közölt hivatalos adatokból.
Az országban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt egy napban 21 378-cal, 6 491 288-ra emelkedett. Új esetet Szentpéterváron 1811-et, Moszkvában pedig 1639-et mutattak ki - írja az MTI.
Mindemellett az "északi fővárosban" jegyzett napi növekmény július 4. óta most volt a legalacsonyabb.
Gyenyisz Procenko, az Új-Moszkva területén található kommunarkai járványkórház főorvosa a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy Moszkvában az esetszám csökkenése annak köszönhető, hogy megnőtt a beoltottak száma.
A napi növekmény országos szinten kedden 0,33 százalék volt, az új esetek 7,2 százaléka volt tünetmentes. A halálos áldozatok száma 792-vel 166 442-re, a felépülteké pedig 18 729-cel 5 788 710-re nőtt.
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 169,7 millió, az elmúlt napon pedig 304 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 258 526 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Keddre 11-re emelkedett a vlagyikavkazi kórházi baleset halálos áldozatainak száma. Az északoszét székváros egyik egészségügyi intézményében
csőtörés miatt hétfőn leállt az oxigénellátó rendszer.
A kórház koronavírusos betegeket kezelő intenzív osztályán 71 páciens feküdt, de nem mindegyikük volt lélegeztetőgépen. Vlagyikavkazba a baleset nyomán a szomszédos régiókból sürgősséggel palackos oxigént szállítottak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.