Nagyot ugrott az oltásra jelentkezők száma Franciaországban és Belgiumban is, miután mindkét országban kedvezményeket ígértek a beoltottaknak. A francia fiatalok bulizni és étterembe járhatnak a zöld igazolvánnyal, az egyik belga tartomány pedig maszkmentességet ígért a védetteknek – hangzott el az M1 Híradójában.
Franciaországban a 12 és 17 év közöttiek 62 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltás mindkét adagját.
Az oltásra azután jelentkeztek tömegével, hogy a kormány bejelentette, szeptember 30-tól a tizenévesek nem léphetnek be az éttermekbe, a mozikba, illetve más kulturális intézményekbe, sőt vonatra sem szállhatnak védettségi igazolvány nélkül.
Vallóniában, Belgium déli részén pedig egy nap alatt ötszörösére emelkedett az oltásra jelentkezők száma, miután a regionális parlament különböző kedvezményeket helyezett kilátásba azoknak, akik rendelkeznek az oltást igazoló zöld kártyával.
Ezzel korlátozás nélkül látogathatják a bárokat és éjszakai klubokat, a beltéri rendezvényeken pedig maszkot sem kell viselniük. A rendelkezés október közepétől lép hatályba és december 31-ig marad érvényben.
A térségben a megbetegedések száma továbbra is emelkedik, különösen Liège tartományban. A legtöbb fertőzést gyermekek és tizenévesek körében észlelik, de az új tanév kezdetével a fiatal felnőttek körében is növekedés várható.
Október 15-től a brüsszeli régióban szintén kedvezményekkel próbálják oltásra bírni az embereket.
A helyi egészségügyi hatóságok oltóközpontokat alakítottak bevásárlóközpontban hogy növeljék az átoltottságot.
Brüsszelben ugyanis jóval alacsonyabb az beoltottak aránya, mint Belgium más régióiban.
Az országban naponta mintegy 2000 új koronavírusos beteget vesznek nyilvántartásba, ám a kórházi felvételek száma viszonylag alacsony. A járványügyi modellek azonban azt mutatják, hogy ősszel vagy tél elején robbanhat be a negyedik hullám.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.