Donald Trump azt hangoztatta, hogy folyamatosan kommunikál a háborúzó felek vezetőivel.
Idén is közzétette 2025-ös évre vonatkozó jóslatait a Financial Times, egy neves brit gazdasági lap.
2025-ben Ukrajnának a harcmezőn és a tárgyalóasztalnál is harcolnia kell.
Trump többször hangoztatta szándékát az ukrajnai háború lezárásának szükségességére.
A világ minden háborús frontján tűzszünetet sürgetett Ukrajnától a Közel-Keleten át egészen a Szentföldig.
Donald Trump csapata nemrég úgy nyilatkozott, hogy „némi előrelépés” történt.
Costa elmondta: Kijevnek joga van az "igazságos és tartós békére".
Az elnök véleménye szerint Európa és Amerika képes véget vetni a háborúnak, és elérni az igazságos és megbízható békét.
A csütörtökön kezdődő uniós csúcs előtt Zelenszkijjel és több uniós tagállami vezetővel arról tárgyalnak, hogyan biztosíthatják Ukrajna védelmét a légvédelem és más fegyverrendszerek tekintetében.
Az ukrán elnök ezenkívül kiemelte, hogy véleménye szerint „a 2025-ös év elhozhatja a háború végét, de cselekedni is kell azért, hogy ez valóban be is következzen”.
Lengyelország és Franciaország egyetért abban, hogy Kijev nélkül nem folytathatók az ukrajnai háború befejezését célzó béketárgyalások.
Volodimir Zelenszkij elnök és az újonnan megválasztott Donald Trump amerikai elnök csapata növelte az együttműködést.
Az igazságos megoldásnak elfogadhatónak kell lennie Ukrajna és a szövetségesek számára, és garantálnia kell a térség érdekeit és biztonságát is.
A világ válságai közül az ukrajnai háború megoldását nevezte elsődleges feladatnak Donald Trump leendő amerikai elnök.
A kormányfő megerősítette, hogy csütörtökön Varsóba látogat Emmanuel Macron francia elnök.
Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője egy európai összekötő csoport létrehozására tett javaslatot.
Az ukrán elnök a Taurus rakétákra utalva reményét fejezte ki, hogy Berlin lehetővé teszi Kijev „hosszú hatótávolságú” kapacitásainak a növelését.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök vasárnap az ukrajnai háború lezárására szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt Bassár el-Aszad szíriai államfő bukását követően.
Az ukrán vezető azt állította, hogy 2022 februárja, a háború kitörése óta 43 ezer ukrán katona vesztette életét és 370 ezren sebesültek meg a harcokban.
Az amerikaiak többsége tárgyalásos rendezést szeretne az ukrajnai háborúban, akár annak árán is, hogy Ukrajna lemond bizonyos területekről.
A tárgyalócsoport szerint Izraelnek el kell fogadnia fájdalmas kompromisszumokat, és le kell zárnia a háborút a Hamásszal is.
Sir Keir Starmer úgy fogalmazott: ha Oroszország győz, a világ többi önkényuralmi rendszerének vezetői is úgy hihetik, hogy követhetik Vlagyimir Putyin orosz elnök példáját.
Az ország biztonsága és jóléte szempontjából pedig nélkülözhetetlen az ország NATO-tagsága – hangsúlyozta.
Az ukrán államfő szerint ez elérhető, mégpedig gyorsan.
Hírügynökségi források szerint Trump azért is gondolkodik a pozíció létrehozásában, mivel a Biden-elnökség senkit nem bízott meg eddig hasonló feladatokkal.
Egyesült Államok elnökének "megvan az ereje, a tekintélye, és a fegyverei".
Oroszországot rá kell kényszeríteni a béke elfogadására - jelentette ki az ukrán elnök kedden.
Zelenszkij úgy véli, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megpróbál kitörni az elszigeteltségből, amikor külföldi vezetőkkel tárgyal, de egyáltalán nem akar békét.
Zelenszkij rámutatott arra, hogy az ukrán félnek lehetősége nyílt egyértelműen kifejteni álláspontját a béke elérésével kapcsolatban.
Olaf Scholz német kancellár az „igazságos és tartós béke” kezdetét jelentő ukrajnai béketárgyalások megkezdésére szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt pénteki telefonbeszélgetésük során.
Donald Trump, az Egyesült Államok következő elnöke határozottan kijelentette, hogy egyik elsődleges célja az orosz–ukrán háború mielőbbi lezárása lesz.