Donald Trump azt hangoztatta, hogy folyamatosan kommunikál a háborúzó felek vezetőivel.
Szaúd-Arábiában kezdődnek az amerikai–orosz béketárgyalások Ukrajnáról.
A diplomata szintén kifejtette, hogy Ukrajna részese a tárgyalásoknak, hiszen Donald Trump elnök az ukrán államfővel telefonon egyeztetett a héten.
Ukrajna esetében nem szabad megengedni az 1938-ban aláírt müncheni egyezmény forgatókönyvének megismétlését, amikor a nagyhatalmak Csehszlovákia sorsáról, feldarabolásáról annak megkérdezése nélkül döntöttek.
A brit kormányfő szerint Nagy-Britannia készen áll arra, hogy vezető szerepet vállaljon az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kialakítását célzó munka felgyorsításában.
Zelenszkij azt is kifejtette, hogy soha nem fogadna el olyan megállapodást a háború lezárásáról, amely kizárólag az Egyesült Államok és Oroszország között születik meg.
Szerinte Donald Trump véget vethet ennek, és Európa segítene, ha az amerikai vezető lehetővé tenné nekik.
„Nem lehet Ukrajnáról dönteni Ukrajna nélkül. Nem lehet Európáról dönteni Európa nélkül” – hangsúlyozta.
A német kormányfő szerint bármilyen, Ukrajnáról folytatott tárgyalásnak tiszteletben kell tartania az ország szuverén függetlenségét.
Az államfő szavai szerint amíg Ukrajna nincs a NATO-ban, addig Európával közösen biztonsági rendszert kell kialakítania.
Vance szerint a Donald Trump elnök vezette amerikai kormányzatnak az a célja, hogy meggyőzze Vlagyimir Putyin orosz elnököt arról, hogy Oroszország többet érhet el a tárgyalóasztalnál, mint a csatatéren.
Volodimir Zelenszkij óva intette a világ vezetőit attól, hogy megbízzanak Putyin szavaiban, hogy készen áll a háború befejezésére.
Volodimir Zelenszkij feltételekhez kötötte az Oroszországgal való tárgyalások megkezdését.
Felhívta a figyelmet, hogy a minszki megállapodások példája mutatja, hogy egy nem kellően megalapozott egyezség csak átmeneti tűzszünetet jelenthet.
Hegseth hangsúlyozta, hogy "egyik ország sem vállalt nagyobb elköteleződést" Ukrajna mellett, mint az Egyesült Államok.
Ukrajna hangjának bármilyen tárgyaláson központi szerepet kell kapnia - fogalmazott a brit védelmi miniszter.
Ennek az illuzórikus célnak a hajszolása csak meghosszabbítja a háborút és még több szenvedést okoz - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter.
Az új amerikai elnöki adminisztráció támogatja a NATO-t abban, hogy a teljes körű háború után tartós békét teremtsen Ukrajnában.
Az amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett.
Donald Trump szerint nagy része lehet az Oroszországban bebörtönzött amerikai állampolgár, Marc Fogel elengedésének az ukrajnai háború lezárásában.
A vizitre még a müncheni biztonságpolitikai konferencia előtt kerül sor.
Zelenszkij úgy fogalmazott, ehhez biztonsági garanciák kellenek.
Az amerikai elnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, és szerinte az orosz elnök is szeretne véget vetni a háborúnak és a vele járó vérontásnak.
Pete Hegseth védelmi miniszter február 10-én egyhetes európai körútra indul, aminek a során Németországba, Belgiumba és Lengyelországba látogat.
Az Orosz Föderációval szembeni szankciók alkalmazása jelenleg „csak hármas” a gazdasági nyomás súlyosságának tízpontos skáláján.
A találkozó Volodimir Zelenszkijjel Washingtonban történhet meg.
Az ukrán elnök szerint Oroszország soha nem támadta volna meg Ukrajnát,ha nem mondanak le azokról a nukleáris fegyverekről, amelyek a Szovjetunió megszűnése után az ország területén maradtak.
Kortól, nemtől és régiótól függetlenül a válaszadók fáradtak, és nagy az apátia. Elismerik, hogy a háború elején feltámadt harci kedv mára némileg elhalványult.
A tervezett megállapodás részleteiről konkrétumokat azonban Washington még nem közölt.
Az ukrán katonák és veteránok nem fenyegetést, hanem biztonsági tényezőt jelentenek Ukrajna, Lengyelország és egész Európa számára.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn jelezte, hogy megállapodást akar kötni Ukrajnával arról, hogy hozzáférjen Ukrajna ritkaföldfém-anyagaihoz.