Donald Trump amerikai elnök arról beszélt újságírók előtt, hogy komoly egyeztetések zajlanak az amerikaiak és az oroszok között az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban.
Komoly orosz-amerikai egyeztetések zajlanak az ukrajnai háború lezárásáról, erről beszélt Donald Trump amerikai elnök újságírók előtt pénteken – írja a Euronews. Az elnök megismételte azt, amit már a kampányban is hangoztatott, miszerint ha ő lett volna az elnök Joe Biden helyett, akkor 2022-ben nem tört volna ki a háború. Egyúttal kritizálta hivatali elődjét, Joe Bident az Ukrajnának adott támogatások miatt, Washington idáig több mint 65 milliárd dollárral támogatta Ukrajnát a háború 2022-es kitörése óta.
Trump arról is beszélt, hogy hamarosan jelentős lépést tehetnek a fegyveres konfliktus lezárása felé, amely kirobbanásának február 24-én lesz a harmadik évfordulója.
„Folyamatosan egyeztetünk és azt hiszem, hamarosan valami jelentős lépést is fogunk tenni ”
– mondta Trump, aki egyúttal nem válaszolt a Putyinnal való közvetlen telefonos megbeszélésről szóló kérdésekre. Az amerikai elnök azt sem fejtette ki bővebben, hogy kik léptek kapcsolatba Moszkvával az adminisztráción belül, egyedül a megbeszélések tényét erősítette meg - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke