Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy nyírbátori férfival szemben, aki internetes beszélgetései során több száz szexuális tartalmú videót szerzett meg kiskorúaktól - közölte a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
A vádirat szerint a 30-as évei elején járó férfi 2022 májusában egy internetes alkalmazáson keresztül megismerkedett egy akkor még a tizenkettedik életévét be nem töltött kislánnyal, akit beszélgetés közben megpróbált rávenni arra, hogy készítsen önmagáról pornográf tartalmú felvételeket, és küldje el neki - írta Borsodi-Buss Emese, hozzátéve, hogy a sértett szerencsére a kérést megtagadta, a férfivel szemben eljárás indult.
Ekkor derült ki, hogy az általa használt telefonokon, illetve számítógépen 381, kiskorúról készített pornográf tartalmú felvétel van, ezek közül 133 felvételen tizenkettedik életévüket be nem töltött személyek láthatók, a férfi legfiatalabb áldozata egy tízéves kislány volt
- ismertette a szóvivő.
Hozzátette,
a vádlott ezeket a videókat és képeket internetes beszélgetések során szerezte meg a kiskorú lányoktól, miközben ő is küldött magáról szexuális tartalmú képeket és videókat.
A férfi a tettének indítékaként beszűkült életterére és kielégítetlen szexuális vágyaira hivatkozott.
A főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit több rendbeli gyermekpornográfia bűntettének minősített esetével és tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végeztetésével elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja, vele szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt - olvasható a közleményben.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.