Vádemelés. Illusztráció
Vádemelés. Illusztráció

MTI

 / Kékfény

Emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy lány anyjával, annak élettársával és egy nővel szemben, aki a kiskorú sértettet Budapesten prostituáltként foglalkoztatta, és szintén szexuális szolgáltatásból él.

Hirdetés

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta:

a 2004-es születésű, sajátos nevelési igényű sértettet 7 éves kora óta édesanyjának a testvére és annak házastársa gondozta Heves vármegyei lakóhelyükön, majd 2017-ben az illetékes kormányhivatal a lány nevelésbe vételét rendelte el és egy gyermekotthonba helyezte.

A nevelésbe vétel rendszeres felülvizsgálatánál a sértett többször kifejezte kérését, hogy a gyermekotthon helyett a családjában szeretne élni, azonban - ennek feltételei hiányában - a családba nem helyezhették vissza.

A lány 2019 év elejétől rendszeresen a családjához szökött, majd bizonyos időközönként önként visszatért a gyermekotthonba.

A sértett édesanyja és annak élettársa 2021 júniusában arra bírták rá az akkor 17 éves, kiszolgáltatott élethelyzetben lévő lányt, hogy a család nehéz anyagi körülményei miatt egy helybéli, 25 éves nő segítségével és szervezésében Budapesten prostitúciós tevékenységet végezzen.

Ennek érdekében a 25 éves nő Budapesten egy apartmanházban, valamint egy panzióban szobákat bérelt, a sértettről a nemiséget súlyosan sértő felvételeket készített és azokat internetes hirdetésekben osztotta meg, valamint tartotta a kapcsolatot a hirdetésekre jelentkező ügyfelekkel és rendelkezett a prostitúcióból származó bevételekkel is.

A rendőrség két hónappal később, 2021 augusztusában a szökésben lévő sértettet megtalálta és visszavitte a gyermekotthonba, a lány azonban onnan néhány hét múlva ismét megszökött és a helybéli nő szervezésében egészen 2021 szeptember végéig folytatta a prostitúciós tevékenységét.

A főügyészség a vádiratban a 49 éves anyával, annak 60 éves élettársával és a 25 éves nővel szemben végrehajtandó fegyházbüntetést, továbbá a két női vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta - áll a közleményben.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.