Bírósági ítélet. Illusztráció.
Bírósági ítélet. Illusztráció.

MTI

 / Kékfény

Hat év börtönre ítéltek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében egy férfit, aki több mint ötszáz gyermekpornográf felvételt tárolt telefonján - közölte a Miskolci Törvényszék csütörtökön az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.

Hirdetés

A közlemény szerint a vádlott gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételeket szerzett meg, azokat informatikai eszközén tárolta, és huszonnégy felvételt meg is osztott két, nagyobb létszámú Messenger-csoportban.

A törvényszék a vádlottat gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek, a hat év börtön fokozatú szabadságvesztés mellett ugyanennyi időre eltiltotta a közügyektől és végleges hatállyal minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy velük egyéb hatalmi, befolyási viszonyban állna.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe a férfi beismerő vallomását és büntetlen előéletét, de súlyosító körülmény volt az ilyen jellegű bűncselekmények elszaporodottsága mellett a felvételek száma és az, hogy azok egy részét több csoportban megosztotta.

Hirdetés

Az ítélet nem jogerős, a védő és az ügyészség is három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.