Három órán belül elfogták azt a férfit, aki késsel támadt egy TCK-katonára Harkivban. Az elkövető akár 12 év börtönt is kaphat.
Súlyos állapotban vitték kórházba.
A kölcsönadott pénz többszörösét követelte vissza.
Nem jogerősen.
A 31 éves férfit a rendőrök őrizetbe vették.
Jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítélték.
Az ítéletet a vádlottak és védők tudomásul vették, az ügyészség azonban súlyosításért a vádlottak terhére fellebbezést jelentett be, az ügy másodfokon folytatódik.
Legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába.
Veszprém belvárosában raboltak ki egy közterületi padon alvó embert.
Az emberek végignézték, amint a férj elkapja őt, berángatja kocsijába és elszáguld.
A bíróság által megállapított tényeljárás szerint az önmagával szemben maximalista vádlott tanulmányi átlaga folyamatosan 4,5 fölötti volt.
A 15 éves fiúk megerőszakoltak egy velük azonos korú lányt.
Andrij Kosztin szerint az orosz erők szándékosan használják a nemi erőszakot, kínzást és emberrablást az ukrán polgári lakosság megfélemlítésére.
Csak a véletlenen múlt, hogy nem lett az esetnek halálos következménye.
Legkevesebb négy embert agyonlőtt és nyolcat megsebesített hétfőn egy fegyveres támadó az Egyesült Államokban.
Gyermekpornográfiával és a saját lánya ellen elkövetett szexuális erőszakkal gyanúsít a rendőrség egy 37 éves borsodi férfit.
A tanulmány különösen "mélyen gyökerezőnek" nevezi a Scotland Yard soraiban feltárt rasszizmust és homofóbiát.
Mostohatestvére megrontása miatt vádat emeltek egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség.
A rendőrség csütörtökön őrizetbe vette azt a diáklányt, aki késsel többször megszúrta egy iskolatársát.
Őrizetbe vették azt a nyírségi férfit, aki bódult állapotban családtagjaira és vele szemben intézkedő rendőrre támadt.
Két 16 éves lány verekedése közben egy kés is előkerült.
Vádemelést javasol a rendőrség egy labdarúgóval szemben, aki 2021 őszén egy mérkőzésen lefejelte ellenfelét.