Zsarolás, kitartottság, kapcsolati erőszak, könnyű testi sértés és személyi szabadság megsértése gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 27 éves helyi férfival szemben - közölte pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Azt írták, hogy a gyanúsított - keddi elfogásáig - Kazincbarcika, Veres dűlőben több ott élőt megfenyegetett, bántalmazott. Továbbá prostitúcióra kényszerítette az akkor még 17 éves barátnőjét, akit bántalmazott, illetve személyi szabadságában korlátozta.
A férfi barátnője családját is terror alatt tartotta. A családot először fenyegetésekkel arra kényszerítette, hogy eredeti lakhelyüket feladva költözzenek egy rosszabb állapotú házba, majd ő az otthonukba költözött.
Ezt követően a gyanúsított a családot egy másik, még rosszabb állapotú ingatlanba "költöztette", sőt, a romos házért még bérleti díjat is felszámolt. Mindezeken túlmenően az őrizetbe vett férfi a Veres dűlőben élőket félelemben tartotta, és másokat is bántalmazott.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatására is - olvasható a police.hu-n.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.