A főügyészség különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja a jelenleg is letartóztatásban lévő nőt.
Ha a bűncselekmény elkövetését beismeri, az ügyészség húsz év fegyházbüntetés kiszabását indítványozza vele szemben.
Az asszonyt több mint harmincszor szúrta meg.
Kárpátalján letartóztattak egy 74 éves férfit, akit 48 éves fia meggyilkolásával gyanúsítanak.
A nő miután egy tanyán megszülte gyermekét, kirakta a lomok közé, ahol egy macska megrágta az újszülöttet, mielőtt az meghalt.
Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki előbb ököllel, majd egy székkel halálra verte a tőle cigarettát kérő embert Kecskeméten.
A Huszti járásban található Iza községben egy 26 éves férfi több késszúrással végzett édesanyjával.
Vádat emeltek két fiatalkorú ellen, akik halálra vertek egy 77 éves gátőrt Borsod vármegyében
A gyanúsított életképes újszülöttnek adott életet családi házuk udvarán, a kislányt azonban ellátatlanul a szomszéd kertjében hagyta.
A férfit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek.
Ismét beperli a norvég kormányt a norvég tömeggyilkos, hogy kikényszerítse teljes elkülönítésének megszüntetését
Minősített emberölés miatt vádat emelt egy testvérpár ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség, miután súlyos fokú kiszáradás miatt meghalt az édesanyjuk
Dugina autóját szombat este robbantották fel Moszkvában
A rendőrség vizsgálatot indított Nakonyecsnij halála körülményeinek kiderítésére
A budapesti nyomozók őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint tavaly megölték egyikük élettársát, hogy megszerezzék a lakását és a pénzét
A kárpátaljai rendőrök elfogták azt a férfit, aki az Ungvár közelében leszúrta ismerősét.
A 37 éves ungvári nő holttestét saját háza padlásán találták meg
Ukrajnában egy 71 éves férfi brutálisan megölte falubelijét. Baltával többször fejbe vágta az áldozatot, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe
Kárpátalján egy nagybocskói férfi ismerőse szándékos meggyilkolása miatt 10 év 4 hónap börtönbüntetést kapott
Brazíliában a Dom Phillips brit újságíró és Bruno Pereira brazil szakértő eltűnése kapcsán őrizetbe vett egyik gyanúsított szerdán beismerte, hogy ő ásta el holttestüket
Kárpátalján 14 év börtönbüntetésre ítélték a técsői járás egyik lakosát, akit egy 21 éves lány meggyilkolásával és kirablásával vádoltak
A Huszt Járási Ügyészség szerint egy huszti lakost 9 év börtönbüntetésre ítéltek egy ismerőse szándékos meggyilkolása miatt
Kárpátalján több mint három éve bujkált egy férfi a rendőrség elől egy munkácsi benzinkúton elkövetett brutális gyilkosság és rablás miatt
Kárpátalján az ungvári rendőrök őrizetbe vettek egy gyilkossággal gyanúsított férfit, aki a gyanú szerint megölte rokonát
Kárpátalján a munkácsi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint agyonverte ismerősét, majd a holttestet egy szőnyegbe csavarva az erkélyen elrejtette
A gyanú szerint az édesanya vízbe fojtotta a két hónapos kisfiát Komlón
A kárpátaljai rendőrök őrizetbe vettek egy ungvári nőt, akit ismerősének szándékos meggyilkolásával vádol az ungvári ügyészség
Fejlövéssel végzett apjával egy 18 éves férfi Szulok község külterületén, a feltételezett elkövetőt a Terrorelhárítási Központ közreműködésével Budapesten fogták el