Akár 15 év börtön egy ungvári nő meggyilkolásáért
Akár 15 év börtön egy ungvári nő meggyilkolásáért
 / Kékfény

Befejezték az előzetes vizsgálatot egy 37 éves ungvári nő meggyilkolásával kapcsolatban, akinek holttestét saját háza padlásán találták meg.

Az év elején érkezett feljelentés a rendőrségre egy 37 éves ungvári nő eltűnése miatt, akit több mint egy hete nem találtak.

Január 12-én a sértett erőszakos halálra utaló holttestét megtalálták annak a háznak a padlásán, ahol lakott.

Hamarosan sikerült megállapítani annak a férfinak a személyazonosságát is, aki valószínűleg érintett a bűncselekményben.

A nyomozás során a szakemberek megállapították, hogy a tragikus esemény 2021. december 30-án történt Ungváron. Aznap konfliktus alakult ki a vádlott és ismerőse között. A férfi megütötte a sértettet, majd amikor az elesett, a padlóhoz szorította és megfojtotta.

A vádlott a padláson rejtette el a holttestet, ő maga pedig visszament Nagyszőlősre, magával vitte az áldozat mobiltelefonját is.

Egy ideig a mobiltelefonról válaszolt az üzenetekre, hogy eloszlassa a sértett eltűnésével kapcsolatos gyanút.

A kárpátaljai gyanúsítottat jelenleg óvadék nélküli őrizetben tartják.

Az Ungvári Járási Ügyészség szándékos emberölés és az áldozat tulajdonának eltulajdonítása miatt a vádiratot megküldte az Ungvári Városi-Járási Bíróságnak.

Az előzetes vizsgálatot az Ungvári Járási Rendőrkapitányság nyomozói folytatták le. Ha bűnösnek találják a férfit, akár 15 év börtönt is kaphat - adta hírül a Kárpátaljai Megyei Ügyészség sajtószolgálata.

Akár 15 év börtön egy ungvári nő meggyilkolásáért
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.