Vádemelés. Illusztráció
Vádemelés. Illusztráció

MTI

 / Kékfény

Vádat emeltek egy nő ellen, aki miután egy tanyán megszülte gyermekét, kirakta a lomok közé, ahol egy macska megrágta az újszülöttet, mielőtt az meghalt - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Hirdetés

A vádirat szerint a nő egy tanyán élt családjával, 2021 novemberében észlelte, hogy várandós, de eltitkolta terhességét. A ház fürdőszobájában 2022. február 15-én éjjel megszülte gyermekét. 

Ezután a csecsemőt és a méhlepényt egy konyharuhába rejtette, majd kivitte a lomok tárolására használt nyitott, ajtóval el nem látott fészerbe, ahol a földre tette.

Ekkor a külső hőmérséklet 2,5 Celsius-fok volt, a gyermekhez a macska és a kertbe bejutó más állatok is hozzáférhettek - ismertette az ügyészség.

A nő magára hagyta a gyermeket, majd visszament a házba, ahol igyekezett eltüntetni a szülés nyomait. Időközben felébredt anyósa, aki a véres szennyeződéseket látva kérdőre vonta. A nő azt állította, hogy terhes volt, de elvetélt és a magzatot lehúzta a vécén. Anyósa ekkor mentőt hívott.

Hirdetés

Miután a nőt elvitték a mentők, az anyósnak gyanús lett, hogy vérnyomok találhatók az udvaron is. Követte a nyomokat és így talált rá a fészerben az újszülöttre. 

A gyermekre ráborult egy lavór, továbbá a család macskája a jobb kezéről lerágta az ujjait és a jobb sarkát is megrágta.

Az asszony nyomban újra hívta a mentőket, akik azonban már nem tudták megmenteni az újszülött életét.

A csecsemő halálát az elhanyagolás, a magára hagyás és kihűlés okozta.

A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető nő ellen különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat - olvasható a közleményben. 

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.