69 embert mészárolt le, most azért perel, mert magányos a börtönben
69 embert mészárolt le, most azért perel, mert magányos a börtönben

MTI

 / Kékfény

Ismét beperli a norvég kormányt a norvég tömeggyilkos, hogy kikényszerítse teljes elkülönítésének megszüntetését – jelentette a norvég média pénteken, írja az MTI.

Hirdetés

Breivik 2011. július 22-én 69 embert gyilkolt meg Utoya szigetén a baloldali Munkáspárt ifjúsági táborában – többségükben fiatalokat. Oslo kormányzati negyedében pedig gépkocsiba rejtett pokolgéppel megölt további nyolc embert.

Rystein Storrvik ügyvéd szerint Breivik a 2012-es elítélése óta magánzárkában van a börtönben, és büntetése alatt nem érintkezett más rabokkal.

Az év elején Breiviket másik börtönbe helyezték át, de Storrvik szerint nem történt előrelépés az emberi kapcsolatok terén – mondta az ügyvéd az NTB norvég hírügynökségnek. „A börtönőrökön kívül senkivel sincs kapcsolatban” – hangoztatta a jogász, majd hozzátette, hogy ez az emberi jogok megsértése.

Januárban tartották a most 43 éves Breivik feltételes szabadlábra helyezési meghallgatását a telemarki kerületi bíróságon, ahol fehér felsőbbrendűségi nézeteket adott elő és náci tisztelgést mutatott, de azt állította, hogy lemondott az erőszakról. A bíróság úgy döntött, hogy Breiviknek börtönben kell maradnia, mert még mindig potenciális fenyegetést jelent.

Breivik a Norvégiában kiszabható 21 éves maximális büntetést tölti. Azonban ennél tovább is fogva tartható, mert a törvény lehetővé teszi a bíróságok számára, hogy a bűnözőket addig tartsák börtönben, amíg veszélyt jelentenek a társadalomra.

A tárgyaláson beszámíthatónak nyilvánították, bár az ügyészség szerint pszichotikus volt. Nem fellebbezett az ítélet ellen, de pert indított a kormány ellen az emberi jogok megsértése miatt, amiért nem érintkezhet szimpatizánsokkal.

Azt a pert elvesztette.

2016-ban azonban nyert abban a perben, melyben azt kifogásolta, hogy más elítéltektől elkülönítik, gyakorta levetkőztetik és átkutatják, eleinte gyakran megbilincselték. Panaszkodott továbbá a börtönkoszt minőségére, és arra is, hogy műanyag evőeszközökkel kellett ennie, és arra, hogy nem tudott kapcsolatba lépni rokonszenvezőkkel.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.