Román kormányválság: Iohannis elfogadta az igazságügy-miniszter leváltását
Klaus Iohannis román államfő elfogadta csütörtökön Stelian Ion igazságügy-miniszter leváltását
Diplomácia / Román kormány
Zelenszkij: Férfias megbeszélést tartottunk Joe Bidennel
Zelenszkij elmondása szerint Ukrajna energiabiztonságának garanciáiról, a NATO-tagságról és a donbászi konfliktus rendezéséről volt szó
Diplomácia / Amerikai-ukrán kapcsolatok
Biden: az Egyesült Államok továbbra is szilárdan kiáll Ukrajna területi integritása mellett
Az Egyesült Államok továbbra is szilárdan kiáll Ukrajna euroatlanti törekvései, szuverenitása és területi integritása mellett az orosz agresszióval szemben
Diplomácia / Amerikai-ukrán kapcsolatok
A KMKSZ elnöke úgy véli, Zelenszkij szándékosan ösztönözte a magyarellenes érzéseket azzal, hogy a Donyec-medencei helyzethez hasonlította a magyar etnikai közösséget, miközben "jól tudta, hogy ez az összehasonlítás abszurd".

Brenzovics szerint az ukrán hatóságok is megfélemlítik a magyar kisebbséget.

Diplomácia / Emberi jogok
Putyin: nulla eredménnyel járt a húszéves amerikai jelenlét
Nulla eredménnyel járt az Egyesült Államok húszéves afganisztáni katonai jelenléte - jelentette ki Vlagyimir Putyin
Diplomácia / Orosz elnök
Ukrajnába látogathat Joe Biden
Joe Biden amerikai elnök megbízatása vége előtt Ukrajnába látogat - mondta Dmitro Kuleba külügyminiszter
Diplomácia / Amerikai-ukrán kapcsolatok
Zelenszkij: Ukrajnának újra űrhatalommá kell válnia
Volodimir Zelenszkij kifejtette, hogy az országnak ismét űrhatalommá kell válnia. Az ukrán elnök meghívta a NASA vezetőjét, Bill Nelsont, hogy látogassa meg Ukrajnát
Diplomácia / Amerikai-ukrán kapcsolatok
Védelmi megállapodást kötött Ukrajna és az USA
Volodimir Zelenszkij elnök jelenlétében ukrán–amerikai védelmi megállapodást írt alá Andrij Taran ukrán és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter
Diplomácia / Amerikai-ukrán kapcsolatok
Nem lesz közös sajtótájékoztató Zelenszkij és Biden találkozója után Washingtonban
Volodimir Zelenszkij elnök amerikai látogatásának második napján, szerdán találkozik és tárgyal Washingtonban Joe Biden elnökkel
Diplomácia / Amerikai-ukrán kapcsolatok
Lavrov: Kijev azt akarja, hogy más országok ne vegyenek részt az orosz választások megfigyelésében
Az ukrán vezetés azzal a követeléssel fordult más országokhoz, hogy ne küldjenek megfigyelőket a szeptemberi orosz választásokra - közölte Szergej Lavrov
Diplomácia / Konfliktus
Gőzerővel építi a kerítést a lengyel hadsereg
Gőzerővel építi a kerítést a lengyel hadsereg Lengyelország és Fehéroroszország határán. Pénteken kezdődött a munka, összesen 180 kilométeresre tervezik a kerítést
Diplomácia / Lengyel kormány
Lavrov: Kijevben megértették, hogy a Krím kérdése le van zárva
A Krím kérdése megoldott, mi ezzel kapcsolatban már réges-rég elmagyaráztunk mindenkinek mindent, és mindenki megértette, beleértve az ukrán vezetést – jelentette ki Szergej Lavrov
Diplomácia / Konfliktus
Joe Biden elaludhatott az izraeli miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón (Video)
Miközben Naftali Bennet izraeli miniszterelnök a két ország közötti barátság fontosságáról beszél, Joe Biden elnök lehajtja a fejét és becsukja a szemét, mintha elszundikált volna
Diplomácia / Amerikai elnök
Kuleba: az oroszok ki akarják sajátítani a több ezer éves ukrán történelmet és kultúrát
Az oroszok ki akarják sajátítani az ukrán történelmet, ételeket, kultúrát, de Ukrajna volt, van és lesz – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter
Diplomácia / Orosz-ukrán konfliktus
Dróton rángatják az amerikai elnököt? – Biden elszólta magát
Joe Biden kínos elszólása után a kritikusok szerint joggal merül fel a kérdés, hogy vajon milyen háttérhatalom irányítja az Egyesült Államok elnökét
Amerikai elnök / Diplomácia
Átmenetileg elhalasztották Biden és Bennett találkozóját az afganisztáni robbantások miatt
Átmenetileg elhalasztották Joe Biden amerikai elnök és Naftali Bennett izraeli miniszterelnök amerikai idő szerint csütörtök délelőttre tervezett találkozóját az afganisztáni robbantások miatt
Konfliktus / Afgán konfliktus
Helytelennek nevezte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a csütörtöki sajtótájékoztatóján Szergej Lavrovnak, az orosz diplomácia vezetőjének gúnyos megjegyzését, amelyet arra vonatkozóan tett, hogy az ukrán elnök rendeletben nemzeti ünneppé nyilvánította a Kijevi Rusz keresztségének napját.

Helytelennek nevezte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Szergej Lavrovnak gúnyos megjegyzését, amelyet arra vonatkozóan tett, hogy az ukrán elnök rendeletben nemzeti ünneppé nyilvánította a Kijevi Rusz keresztségének napját.

Diplomácia / Dmitro Kuleba
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Kairat Abdrahmanov, az EBESZ kisebbségi főbiztosa a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 26-án. MTI/Soós Lajos
Szijjártó Péter kiemelte, Ukrajnában jelenleg is rendkívül komoly kihívásokkal néz szembe a magyar közösség.
Diplomácia / Magyarság
Osztrák külügyminiszter: a véleménykülönbségek ellenére Ausztria együttműködésre törekszik Oroszországgal
A véleménykülönbségek ellenére Ausztria együttműködésre törekszik Oroszországgal - jelentette ki Alexander Schallenberg
Diplomácia / osztrák-orosz kapcsolatok
"Hisztérikusnak" minősítette Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó hétfői csúcsértekezletre adott orosz reagálásokat. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

"Hisztérikusnak" minősítette Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó hétfői csúcsértekezletre adott orosz reagálásokat.

Krími Platform / Konferencia
Észtország elnöke: Ukrajnának 20 évre lesz szüksége ahhoz, hogy az EU tagja legyen
Kersti Kaljulaid észt elnök az egyik ukrán kiadványnak adott interjújában elmondta, hogy Ukrajna nem válhat NATO-taggá, amíg vissza nem szerzi területeit
Diplomácia / Ukrán kormány
Moszkva a területi épsége elleni támadási kísérletként értékeli a Krími Platformon való részvételt
Oroszország területi épsége elleni támadási kísérletként értékeli egyes országok és nemzetközi szervezetek részvételét a Krími Platformon
Diplomácia / Ukrajna függetlensége
Román pártvezetők sértésnek tartják, hogy Áder János párhuzamot vont Trianon traumája és a Krím annektálása között
Romániában a legnagyobb kormánypárt sértésnek nevezte, hogy Áder János a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján párhuzamot vont a Trianon traumája és a Krím annektálása között
Diplomácia / Ukrajna függetlensége
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 24-én. MTI/Soós Lajos

Szijjártó rámutatott, hogy Ukrajnában sérülnek a magyar és más nemzeti közösségek jogai, ami elfogadhatatlan, és Kárpátalján is folyamatosak a magyarok kárára elkövetett incidensek.

Szijjártó Péter / Szergej Lavrov
Az afganisztáni béke és stabilitás, valamint a regionális stabilitás előmozdítását célzó erőfeszítések összehangolásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narenrda Modi indiai kormányfő - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.

Az afganisztáni béke és stabilitás, valamint a regionális stabilitás előmozdítását célzó erőfeszítések összehangolásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narenrda Modi indiai kormányfő.

Afgán konfliktus / Vlagyimir Putyin
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 24-én. MTI/Soós Lajos

Magyarországnak érdeke a szoros, kölcsönös eredményekre fókuszáló együttműködés Oroszországgal, így vannak ezzel barátaink és szövetségeseink is, csak ők nem beszélnek erről nyíltan - jelentette ki Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter / Diplomácia
Az Európai Unió változatlanul nem ismeri el a Krím Oroszország általi jogellenes annexióját - szögezte le Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn Kijevben, a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó csúcsértekezleten. Fotó: president.gov.ua

Az Európai Unió változatlanul nem ismeri el a Krím Oroszország általi jogellenes annexióját.

Krími Platform / Krím-félsziget
Moszkva a Krími Platform elnevezéssel Kijevben megrendezett fórumot Oroszországgal szemben rendkívül barátságtalannak tartja - jelentette ki Dmitrij Peszkov.

Moszkva a Krími Platform elnevezéssel Kijevben megrendezett fórumot Oroszországgal szemben rendkívül barátságtalannak tartja - jelentette ki Dmitrij Peszkov.

Krími Platform / Krím-félsziget
 Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 23-án. MTI/Mohai Balázs

Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk - jelentette ki Szijjártó Péter.

koronavírus-vakcina / védőoltás
Nyilatkozat: A Fehéroroszország nyugati határain fennálló migrációs válságot a Lukasenka-rezsim tervelte ki és szervezte meg. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

A Fehéroroszország nyugati határain fennálló migrációs válságot a Lukasenka-rezsim tervelte ki és szervezte meg - olvasható a nyilatkozatban.

Határvédelem / Illegális migránsok