Megegyeztek abban is, hogy - közös érdekek mentén - szoros együttműködésre törekszenek a régiós, az európai és a globális partnerekkel is.
Hirdetés
Szijjártó Péter kiemelte: a magyar külpolitika fókuszában mindig is egy erős közép-európai együttműködés megteremtése állt és áll
Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar külpolitika középpontjában a visegrádi együttműködés folyamatos erősítése áll
Algéria repülési tilalmat vezetett be a francia katonai gépekkel szemben
Vlagyimir Putyin orosz elnök soha nem ellenezte a találkozót ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, de nincsenek meg az előfeltételei a megtartásának – közölte Dmitrij Peszkov
Az európai integráció most Ukrajna megerősítésének eszköze, nem pedig célja - mondta Dmitro Kuleba.
A Kijevben 2021. október 12-én összeülő Ukrajna–Európai Unió csúcsértekezleten Ukrajna gyakorlati integrációját érintő több áttörő döntés fog születni – jelentette ki Dmitro Kuleba
Észak-Korea hétfőn visszaállítja a Phenjan és Szöul közötti forródrótot
Ukrajnának nincs ideje addig várni, amíg az Európai Unió felveszi, ezért meg kell erősítenie a nemzetközi politikáját, és „pimasznak” kell lennie – jelentette ki Volodimir Zelenszkij
Még egyszer megerősítem, hogy kész vagyok találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és szerintem ez a helyes irányba tett lépés lenne – jelentette ki Volodimir Zelenszkij
Svájc azért nem írta alá a kétoldalú kapcsolatokat megerősítő 2018-as szerződéstervezetet, mert kulcsfontosságú kérdésekben nem tudott megállapodni az Unióval
A tengeralattjáró-ügy miatt egy hónappal elhalasztják az Ausztrália és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi tárgyalások eredetileg október 12-ére kitűzött 12. fordulóját
Ukrajna kész a tárgyalások folytatására Magyarországgal az oktatást és a nemzeti kisebbségek jogvédelmét illetően, mert ezen a téren vannak eredmények – jelentette ki Dmitro Kuleba
Kim Dzsongun észak-koreai vezető ígéretet tett arra, hogy októbertől helyreállítja a közvetlen kommunikációt Dél-Koreával
Ukrajna barátságos Magyarországgal, de mindig visszavág, ha megsértik nemzeti érdekeit - közölte Dmitro Kuleba
Ukrajnának reálisan fel kell mérnie az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetőségeit jelenleg, és folytatnia kell a munkát - fejtette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter
Volodimir Zelenszkij elnök és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin találkozója már 2021 végén vagy legkésőbb a jövő év legelején létrejöhet
Moszkva és Ankara sikeres együttműködést folytat több nemzetközi kérdésben, beleértve Líbia és Szíria ügyét - jelentette ki Vlagyimir Putyin
Néhány uniós tagállam felvetette a vízummentesség megszüntetésének lehetőségét több ország, többek között Ukrajna, Moldova, Grúzia és a Nyugat-Balkán országaival szemben
Frank-Walter Steinmeier német elnök cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Ukrajna és más országok elveszíthetik a vízummentességet az Európai Unióval
Ukrajna kész arra, hogy komoly problémákat okozzon Oroszországnak, és készen áll a bármilyen formában történő tárgyalásokra is a háború befejezéséről – jelentette ki Dmitro Kuleba
Volodimir Zelenszkij elnök támadó pozícióból tárgyalna orosz kollégájával Vlagyimir Putyinnal, és sok kényelmetlenséget okozna neki egy személyes találkozó esetén
Németh Zsolt kijelentette, a nemzetközi koalíció kivonulása Afganisztánból véget vetett annak az időszaknak, amely alatt a nyugati hatalmak komoly áldozatokkal próbálta elősegíteni a béke megteremtését
Oroszország élénk figyelemmel kísérte a német választásokat, és folytonosságot vár el Berlintől a kétoldalú viszonyban - jelentette ki Dmitrij Peszkov
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását - mondta Szijjártó Péter
Ukrajna a szomszédja iránt érzett irigységből fordult az Európai Bizottsághoz azzal a kéréssel, hogy értékelje Magyarországnak a Gazprommal megkötött gázszerződését
Aláírták az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződést a Gazprommal
Az ukrán külügyi tárca "meglepődött és csalódott" Magyarország döntése miatt, miszerint Ukrajnát elkerülő útvonalon történő gázszállítási szerződést kötött az orosz Gazprom konszernnel
Végül 30 nő szerzett mandátumot a 63 tagú parlamentben, az eddigi 24-hez képest
Észak-Korea lépéseket tesz a Dél-Koreával való kapcsolatok javítása érdekében és akár a vezetők közötti csúcstalálkozó lehetőségéről is hajlandó egyeztetni
Ukrajna megvalósítja a NATO szabványait, és kész csatlakozni hozzá. A végső döntést azonban a Szövetségnek kell meghoznia - jelentette ki Valerij Zaluzsnij