Már-már háborús feszültségben üzenget egymásnak Algír és Párizs azt követően, hogy bombaként robbant egy interjú, melyet Emmanuel Macron a Le Monde-nak adott, lényegében elaggott katonai rezsimként írva le Franciaország egykori „tengeren túli megyéjét”.
Algéria most repülési tilalmat vezetett be a francia katonai gépekkel szemben - írja a Hirado.
A botrány azután robbant, hogy a Le Monde október 2-án beszámolt arról a két nappal korábbi találkozóról, amelyre Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és az algériai függetlenségi háború (1954–1962) hőseinek húsz fiatal leszármazottja között került sor.
Macron előzőleg egy szeptember 20-i beszédében Franciaország nevében elnézést kért azoktól az algériai muzulmán veteránoktól,
akik a függetlenségi háborúban Franciaország oldalán harcoltak, de később a francia kormány magukra hagyta őket.
Ígéretet tett egy úgynevezett helyreállítási törvény elfogadására is, amelynek alapján kártérítést kaphatnak a kisemmizett veteránok.
Közeledik ugyanis az algériai háború és a korábban „Franciaország tengeren túli megyéjének” számító észak-afrikai állam függetlenségének hatvanadik évfordulója, bár ez a kerek évszám egyelőre jóval inkább a két állam távolodásának, mint közeledésének közepette kopogtat – foglalja össze a történteket a Sudouest.fr.
A lap beszámolója szerint – melyet az Élysée, a köztársasági elnöki palota később nem cáfolt – Macron egy olyan, hamis emlékezetre átírt történelemre épülő katonai, politikai rendszerként írta le a mostani találkozón Algériát, amelynek alapjai nem az igazságon, hanem Franciaország gyűlöletén nyugszanak. Macron kilátásba helyezte továbbá az algériaiak, marokkóiak és tunéziaiak számára kiadott vízumok számnak drasztikus csökkentését is.
Algír: Nem repülhetnek a francia katonai gépek
Ezt az intézkedést, hangsúlyozva, hogy az nem a diákokat vagy az üzletembereket korlátozza, nem a közösséget célozza, hanem a végrehajtó hatalom közegében élőket, Algéria súlyos provokációként értékelte. Az észak-afrikai ország azonnal, még a szombati nap folyamán bejelentette párizsi nagykövetének visszahívását konzultáció céljából. Vasárnap pedig betiltották az átrepülést Algéria légterében a francia katonai repülőgépeknek.
Franciaország az utóbbi időszakban „dzsihadistaellenes hadműveletek” céljából hajtott végre katonai műveleteket a Száhel-övezetben.
A Sudouest.fr hozzáteszi: a berepülési tilalomról egyelőre nem tájékoztatták hivatalosan az érintett gépek személyzetét.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.