Megegyeztek abban is, hogy - közös érdekek mentén - szoros együttműködésre törekszenek a régiós, az európai és a globális partnerekkel is.
Ha az Európai Unió minden országa ellátná Ukrajnát a szükséges fegyverekkel, akkor az Oroszország elleni háború gyorsabban véget érne
Az ukrajnai béke és Magyarország érdekei mellett állt ki Novák Katalin köztársasági elnök a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján hétfőn Rigában.
Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke úgy véli, Ukrajnának és stratégiai partnereinek hosszú háborúra kell felkészülniük
Ördögi körbe lépett a világ, az Ukrajnában zajló háború globális élelmiszerellátási válságot okozhat, ami ráadásul újabb migrációs hullámok veszélyével járhat.
Az Európai Unió külügyminiszterei hétfői luxembourgi találkozójukon megvitatják, hogyan lehetne kiszabadítani több millió tonna gabonát
Valószínűleg ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy Oroszország csak nagyon korlátozott sikereket ért el a hadjárat kezdete óta
A szankciók értelmében tilos a Krím félszigetről vagy Szevasztopolból származó termékek behozatala az EU-ba
Valódi háborús bűnnek számít, ezért elszámoltathatóvá kell tenni Oroszországot azért is, ha továbbra is akadályozza az élelmezés szempontjából létfontosságú gabonakivitelt
Stoltenberg: a NATO kijelentheti, hogy Oroszország fenyegetést jelent a Szövetség biztonságára nézve
Jens Stoltenberg szerint a NATO bejelentheti, hogy Oroszország már nem partnere a szövetségnek, hanem veszélyt jelent annak biztonságára
Az Európai Unió tagjelölti státusza számos lehetőséget biztosít Ukrajna számára, mindenekelőtt jogilag rögzíti az ukrán európai jövőt
Váratlanul Kijevbe érkezett pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök, aki nagyszabású katonai kiképzési programot ajánlott fel az ukrán hadseregnek.
Az ukrán hadsereget Németországban képezik ki a modern fegyverek, köztük önjáró tarackok és légelhárító fegyverek használatára
A nyugati világ Ukrajnának nyújtott támogatása nem fog véget érni az utolsó puskalövésnél - ígérte Fülöp belga király.
Átadták Kína legfejlettebb repülőgép-hordozóját, amellyel háromra bővült a kínai haditengerészet anyahajóinak száma
Ukrajna EU-tagjelölti tagságát a horvát kormánynak feltételhez kell kötnie, amely kategorikusan leszögezi, hogy Bosznia-Hercegovinának is még aznap meg kell kapnia
Tony Radakin tengernagy, a brit fegyveres erők vezetője szerint Oroszország már „stratégiailag elvesztette” az Ukrajna elleni háborút
Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adjon európai perspektívát és tagjelölti státust Ukrajnának
Az Egyesült Államok tovább folytatja Ukrajna katonai támogatását, és rekordtempóban szállítja a fegyvereket – jelentette ki John Kirby
Az Ukrajna ellen indított orosz háború okozta kihívások miatt megnőttek az Európai Unió Tanácsának cseh elnöksége iránti várakozások
Szankciókat jelentett be csütörtökön a brit kormány több orosz katonai vezető, kormánytisztviselő és közéleti személyiség, köztük Kirill pátriárka ellen
Csehország eddig több mint 3,7 milliárd korona (60 milliárd forint) értékben küldött katonai és humanitárius segélyt Ukrajnának
Franciaország, Németország, Olaszország és Románia vezetői támogatják, hogy Ukrajna mielőbb tagjelölti státust kapjon az Európai Unióban
A szerződést egy olyan céggel írták alá, amely különféle kaliberű lőszerek széles választékát gyártja
Az Egyesült Államok szerdán felszólította Kínát, hogy hagyjon fel Oroszország ukrajnai inváziójának támogatásával
Különvonattal Ukrajnába érkezett csütörtök reggel Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz miniszterelnök
A NATO nagyra értékeli Joe Biden amerikai elnök bejelentését, amely szerint az Egyesült Államok további segítséget nyújt Ukrajna önvédelméhez
Az ukrajnai menekülthullám kezelése és Ukrajna újjáépítése - többek között ezekkel foglalkoznak majd
Biden megerősítette Zelenszkijnek az Egyesült Államok további egymilliárd dolláros segítségnyújtását
Az USA egymilliárd dollár értékű katonai segítséget nyújt Kijevnek
A NATO nem tesz elég erőfeszítést a háborúban álló Ukrajna védelme és támogatása érdekében