Egymilliárd eurós pénzügyi támogatást hagyott jóvá az EU Ukrajna számára

Ennek célja, hogy az Oroszországgal háborúban álló ország fedezni tudja azonnali és legsürgetőbb finanszírozási igényeit

Diplomácia / Támogatás
A lett elnök a védelmi kiadások növelését és kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sürgette

Lettországnak feltehetően növelnie kell védelmi kiadásait és a nőkre is kiterjedő kötelező sorkatonai szolgálatot kell bevezetnie

Diplomácia / Konfliktus
Megvan mikor lesz új miniszterelnöke az Egyesült Királyságnak

Várhatóan szeptember 5-én jelentik be a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét

Diplomácia / Brit miniszterelnök
Ylva Johansson: 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba

Az Ukrajna elleni orosz katonai támadás utáni több mint négy hónap alatt 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba

Diplomácia / Ukrajnai menekültek
Rutte: Hollandia nehézfegyvereket fog szállítani Ukrajnának

Hollandia nehézfegyverekkel, páncélozott járművekkel és önjáró tarackokkal fogja ellátni Ukrajnát - jelentette be Mark Rutte

Diplomácia / Konfliktus
Németország blokkolja az Ukrajnának nyújtott uniós támogatást

A német pénzügyminiszter ellenzi, hogy az Ukrajnának nyújtandó támogatást a teljes európai adósságból fedezzék

Diplomácia / Konfliktus
Litvánia az orosz figyelmeztetés ellenére kiszélesíti a kalinyingrádi kereskedelem korlátozását

Litvánia hétfőn kiterjesztette a területén keresztül Oroszország balti exklávéja, Kalinyingrád felé irányuló kereskedelemre vonatkozó korlátozásokat

Diplomácia / Szankciók
Tizenegy jelölt Boris Johnson tisztségére, ismertetik a vezetőválasztás menetrendjét

Tizenegy jelölt közölte hivatalosan hétfőig, hogy pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére

Diplomácia / Brit parlament
Zelenszkij menesztette Ukrajna németországi és magyarországi nagykövetét

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felmentette Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteit Németországban, Magyarországon, a Norvég Királyságban, a Cseh Köztársaságban és Indiában.

Diplomácia / Magyarország
Belehalt sérüléseibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök

Kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök, miután egy pénteki kampányrendezvényen többször rálőttek

Diplomácia / Támadás
Aggódnak az ukránok Boris Johnson lemondása miatt

Ukrajna vezetése aggodalmát fejezi ki Boris Johnson brit miniszterelnök lemondása miatt – jelentette ki Inna Sovsun ukrán parlamenti képviselő

Diplomácia / Ukrán kormány
Biden reagált Johnson lemondására

Az Egyesült Államok folytatja a szoros együttműködést az Egyesült Királysággal – tudatta Joe Biden

Diplomácia / Amerikai elnök
Merényletet követtek el a volt japán miniszterelnök ellen

Merényletet követtek el Abe Sindzó volt japán miniszterelnök ellen egy választási kampányesemény közben Nara városában

Diplomácia / Támadás
Johnson: Az Egyesült Királyság továbbra is támogatja Ukrajnát

Boris Johnson lemondásával egyetemben azt is közölte, hogy ő marad a Konzervatív Párt vezetője addig, amíg meg nem választják az utódját

Diplomácia / Brit miniszterelnök
Putyin egy új világrend kialakulásáról beszélt, amit szerinte nem lehet már feltartóztatni

Keményen kiosztotta az úgynevezett Nyugatot mai beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök

Diplomácia / Orosz elnök
Vlagyimir Putyin: Még nem igazán el sem kezdtünk el semmit

Putyin úgy gondolta, hogy ráijeszt Ukrajnára

Diplomácia / Orosz elnök
Egy ukrán vezető elárulta, mennyi HIMARS rakétarendszert kapott Ukrajna

Ukrajna eddig kilenc HIMARS típusú és hasonló rakétarendszert kapott az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől

Diplomácia / Fegyverkezés
Borrell szerint Kínának konstruktívabb szerepet kellene játszania a konfliktusban

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön arra kérte Pekinget, hogy játsszon konstruktívabb szerepet az ukrajnai konfliktusban

Diplomácia / Konfliktus
Írország segíteni fogja Ukrajnát az újjáépítésben

Írország segíteni fogja Ukrajnát az újjáépítésben és az EU felé vezető úton

Diplomácia / Ukrán kormány
Lemondott Boris Johnson a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéről

Lemondott csütörtökön Boris Johnson a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról

Diplomácia / Brit miniszterelnök
Szétesett a szlovák kormánykoalíció

Meghozta a döntést az SaS vezetése a kormánykoalíció sorsáról

Diplomácia / Szlovák kormány
Ma lemondhat Boris Johnson

A nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.

Diplomácia / Brit miniszterelnök
Johnson visszautasítja a lemondását sürgető felszólításokat

Visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat

Diplomácia / Brit miniszterelnök
Jövőre visszaállítják a kötelező katonai sorszolgálatot Lettországban

A döntés háttereként a szomszédos Oroszországgal kialakuló növekvő feszültséget és az ukrajnai háborút jelölték meg

Diplomácia / Sorkatonai szolgálat
Elfogadták a csatlakozási kérelmeket, bővülhet a NATO

Aláírta a NATO-csatlakozási jegyzőkönyvet Finnország és Svédország

Diplomácia / NATO
Lemondott posztjáról két brit miniszter, Johnson már ki is jelölte mindkettő utódját

Lemondott posztjáról két brit miniszter: Rishi Sunak pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter

Diplomácia / Brit kormány
Szijjártó a CNN-en: Magyarország célja, hogy béke legyen Ukrajnában

Szijjártó Péter a műsorban hangsúlyozta, hogy számunkra a fő célkitűzés az, hogy ne sodródjunk bele ebbe a háborúba

Diplomácia / Magyar kormány
Svájc hűvös választ adott Kijev felvetésére

Az ukrán miniszterelnök szerint az orosz oligarchák nyugati szankciók keretében lefoglalt vagyonát Ukrajna 750 milliárd dolláros újjáépítési projektjére kellene fordítani

Diplomácia / Konfliktus
Svédország jelentős támogatást fog nyújtani Ukrajnának

Ukrajna további 7,5 millió eurót kap Svédországtól

Diplomácia / Konfliktus
Lefektette az ukrajnai újjáépítés alapelveit a luganói konferencia

A korrupció elleni szigorú küzdelem ígéretével zárult kedden Svájcban az ukrajnai újjáépítési konferencia

Diplomácia / Konfliktus