A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Egy 45 éves balassagyarmati férfi majdnem száz embert vert át befektetési ajánlataival, több mint egymilliárd forintos kárt okozva.
A csalók összesen 82,5 millió forinttal károsították meg így áldozataikat.
A hatóságok nagyszabású csalást lepleztek le katonai egyenruhák beszerzésével kapcsolatban.
Telefonon hívták fel őket, és azt állították, hogy a hozzátartozójuk bajba került, hogy „segítsenek”, pénzt és ékszereket kértek az idősektől.
Az EPPO által vezetett, Moby Dick nevű rendőrségi művelet során, több mint 10 országban 160 házkutatást hajtottak végre több száz rendőr részvételével.
Egy 64 éves ajkai férfit hívott fel egy magát banki szakembernek kiadó nő, és arról tájékoztatta, hogy a számláján nagy értékű gyanús tranzakciót észleltek.
Online piactéren akarta eladni a vasalóját egy mosonmagyaróvári nő, milliókat csaltak ki tőle.
A férfi főleg társkereső oldalakon hálózta be áldozatait.
A sértett közel 1,5 millió forintot utalt el az interneten megismert csalónak.
Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő "nigériai csalókra" a rendőrség.
Jelenleg a fő alkategória az online rendelések kézbesítésének hiánya.
Valótlan hirdetéseket tettek közzé bűnözők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról.
Letartóztatta a Kaposvári Járásbíróság szombaton a rendőrség nevével visszaélő francia adathalász férfit.
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség.
A lengyel ügyészség több mint 70 cég ellen folytat nyomozást, amelyeket az ukrán gabonával kapcsolatos csalással gyanúsítanak.
Három perc alatt több mint 21 millió forint tűnt el egy férfi számlájáról, miután beszélt az állítólagos befektetési bankárjával.
Jogosulatlan pénzügyi tevékenység, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és pénzmosás miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy jogásszal szemben.
Az ukrán és a magyar rendőrök együttműködésével sikerült felszámolni egy Ukrajnából irányított online csalásokra szakosodott callcenter-hálózatot.
Közel kilencezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát és 20 liter ismeretlen eredetű alkoholos italt találtak a NAV pénzügyőrei egy bolgár furgonban.
Elfogták annak a lengyel bűnszervezetnek az egyik vezetőjét, amelynek tagjai az unokázós csalás módszerével károsítottak meg idős embereket.
Vádat emelt az ügyészség egy, az internetes hirdetőket megkárosító ukrán férfival szemben.
Két év fogházbüntetésre ítélt a Bajai Járásbíróság egy nőt, aki mesekönyvekkel és diafilmekkel "üzletelt".
Akár 8 év börtönbüntetést is kaphat.
Végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek egy szerb és egy bolgár nőt, akik bűntársaikkal együtt 200 ezer eurót próbáltak kicsalni egy magyar cég képviselőjétől.
Kárpátalján csalás gyanújával kerül bíróság elé
Egy 89 éves asszony 1,8 millió forintot akart levenni a számlájáról Debrecenben, négy férfit szeretett volna kifizetni bádogosmunkák miatt. A bank alkalmazottja értesítette a rendőrséget.
A sértett még nyugdíjpénztári megtakarítását is visszaváltotta.
Őrizetbe vették bűnbanda ukrán vezetőjét, a szervezésben résztvevő szintén ukrán társát és több pénzmosót.