Online csalás ( Illusztráció )
Online csalás ( Illusztráció )

MTI

 / Kékfény

Az ukrán és a magyar rendőrök együttműködésével sikerült felszámolni egy Ukrajnából irányított, magyar embereket célzó online csalásokra szakosodott callcenter-hálózatot - jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Jeney Áron, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) igazgatója elmondta, hogy a rendőrség és a pénzintézetek közös célként határozták meg az online csalások visszaszorítását.

Ehhez a rendőrség használja, illetve építi nemzetközi kapcsolatait, mivel 

"a kibertérben elkövetett bűncselekmények nem ismernek határokat" 

- emelte ki az igazgató.

Jeney Áron közölte, hogy a Magyarországon végzett nyomozások közül volt egy olyan, amely 

ukrán elkövetői körre mutatott, ezért még márciusban felvették a kapcsolatot az ukrán rendőrséggel, június 3-án pedig végre is hajtottak egy akciót az elkövetők ellen.

Két call centert számoltak fel, ezekből Magyarországra irányultak a hívások, és a sértettek is valamennyien magyar állampolgárok voltak: eddig 30 magyar sértettet azonosítottak, 360 millió forint kárt okoztak nekik az elkövetők. A sértettek köre azonban bővül, és bíznak benne, hogy a gyanúsítottak köre is nagyobb lesz - ismertette a részleteket az igazgató.

Hozzátette, hogy a szervezetet egy 29 éves férfi irányította két társával, 41 embert fogtak el és 19-et tartóztattak le, valamint lefoglaltak több mint 20 millió forint értékű valutát és 12 nagy értékű gépjárművet.

A call centereket működés közben számolták fel, a hívások folyamatban voltak az akció alatt is - jegyezte meg Jeney Áron.

Az igazgató elmondta azt is, hogy az NNI munkatársai tanácsadóként jelen voltak minden helyszínen, és folyamatos adatcserével biztosították a műveletet.

Bátai László, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának megbízott vezetője arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány óta nemcsak az élet változott meg, hanem a bűncselekményeknél is új elkövetési módok jelentek meg.

A rendőrség "hadat üzent", hogy visszaszorítsa, megakadályozza és felszámolja az online térben elkövetett bűncselekményeket, ezért hozták létre a Mátrix projektet, valamint a Kiber 300 elnevezésű országos lefedettségű nyomozócsoportot - számolt be az intézkedésekről a vezető.

Bátai László közölte, hogy 2024 első öt hónapjában a csalások online módon elkövetése csökkent, ugyanakkor az online térben az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalások száma majdnem 40 százalékkal nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Az online elkövetett csalások idén év elejétől májusig 3,3 milliárd, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalások pedig 4,7 milliárd forint kárt okoztak - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy az online térben elkövetett bűncselekményeknek a legnagyobb kárt okozó elkövetési módszere a távoli asztali hozzáférést biztosító program telepítése az áldozat számítógépére, a leggyakoribb elkövetési mód pedig az adathalászat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nincs olyan pénzintézet és hatóság, amely arra kérné az embereket, hogy telepítsenek távoli asztali hozzáférést vagy adják meg felhasználói, banki adataikat, számlaszámukat.Amennyiben valaki online csalás áldozatává válik, először értesítse a bankját, majd hívja a rendőrség 112-es segélyhívó számát - kérte Bátai László.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.