Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke

Az igazságos megoldásnak elfogadhatónak kell lennie Ukrajna és a szövetségesek számára, és garantálnia kell a térség érdekeit és biztonságát is.

Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója. Fotó: rbc.ua

Ukrajna valóban készen áll a béketárgyalásokra Oroszországgal, de csakis tisztességes feltételek mellett, Ukrajna rovására hozott kompromisszumok nélkül, és a nemzetközi joggal összhangban.

Donald Trump megválasztott amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Allison Robbert)

A világ válságai közül az ukrajnai háború megoldását nevezte elsődleges feladatnak Donald Trump leendő amerikai elnök.

Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke

A kormányfő megerősítette, hogy csütörtökön Varsóba látogat Emmanuel Macron francia elnök.

Kijev. Ukrajna fővárosa.. Fotó: Korrespondent.net

Az ukrán elnök a Taurus rakétákra utalva reményét fejezte ki, hogy Berlin lehetővé teszi Kijev „hosszú hatótávolságú” kapacitásainak a növelését.

Donald Trump (j) és Vlagyimir Putyin (b) (Forrás: MTI/EPA)

Donald Trump megválasztott amerikai elnök vasárnap az ukrajnai háború lezárására szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt Bassár el-Aszad szíriai államfő bukását követően.

Mark Rutte NATO-főtitkár (Fotó: EPA/Olivier Hoslet)

Ha elrettentő erejét a NATO a jelenlegi szinten akarja tartani, akkor a tagállamoktól elvárt 2 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetési hozzájárulás nem lesz elég - hívta fel a figyelmet Mark Rutte NATO-főtitkár.

Mark Rutte NATO-főtitkár (Fotó: EPA/Olivier Hoslet)

Most a legfontosabb feladat az, hogy amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a béketárgyalások elkezdéséről dönt, ezt a döntést az erő pozíciójából hozhassa meg.

 Mark Rutte NATO-főtitkár nyilatkozik a sajtó képviselőinek az Európai Parlament külügyi és védelmi bizottságának ülése előtt Brüsszelben 2024. december 3-án. MTI/EPA/Olivier Hoslet

Oroszország agressziója nem csillapodik, sőt, Vlagyimir Putyin orosz elnök fokozza a háborús retorikáját és vakmerő provokációkat hajt végre.

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök. fotó: MTI

Sir Keir Starmer úgy fogalmazott: ha Oroszország győz, a világ többi önkényuralmi rendszerének vezetői is úgy hihetik, hogy követhetik Vlagyimir Putyin orosz elnök példáját.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: armyinform.com.ua

Az ukrán elnök korábban kijelentette: nem mindegy, hol zajlanak majd a béketárgyalások, ha Ukrajna gyengébb helyzetben van, mint Oroszország.

Keith Kellogg altábornagy. (MTI/EPA/Shawn Thew)

A 80 éves Keith Kellogg 1967-től 2003-ig szolgált az Egyesült Államok hadseregében.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter (b) ukrán partnerét, Andrij Szibihát fogadja Varsóban 2024. november 26-án. (Fotó: MTI/EPA/PAP/Tomasz Gzell)

A háború befejezését célzó minden megoldáshoz Kijev jóváhagyása szükséges – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.

Donald Trump megválasztott amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Allison Robbert)

Hírügynökségi források szerint Trump azért is gondolkodik a pozíció létrehozásában, mivel a Biden-elnökség senkit nem bízott meg eddig hasonló feladatokkal.

Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter

Ezt a célt szolgálja az ukrán fegyveres erők felszerelése és az ukrán katonák nyugati kiképzése.

Ki ellenőrzi a gázvezetéket? / Fotó: AFP

A vezeték amerikai tulajdonjoga előnyt biztosítana az Oroszországgal folytatott béketárgyalásokon az Egyesült Államok számára.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Fotó: Hans Lucas via ( AFP )

Zelenszkij rámutatott arra, hogy az ukrán félnek lehetősége nyílt egyértelműen kifejteni álláspontját a béke elérésével kapcsolatban.

Olaf Scholz német kancellár

Olaf Scholz német kancellár az „igazságos és tartós béke” kezdetét jelentő ukrajnai béketárgyalások megkezdésére szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt pénteki telefonbeszélgetésük során.

Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter

A francia külügyminiszter hétfőn azt kérte, hogy senki ne ítélje meg előre, mit fog tenni a leendő Trump-kormányzat Ukrajnával kapcsolatban.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: Elnöki hivatal

A Kreml tárgyalási hajlandósága főleg az USA következő elnökének álláspontjától függ.

 Christian Lindner szabaddemokrata pénzügyminiszter, Robert Habeck Zöld párti alkancellár, gazdasági és klímavédelmi miniszter és Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár (b-j) a német parlament berlini üléstermében 2024. október 16-án. MTI/EPA/Clemens Bilan

Tárgyalási hajlandóságát fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az "igazságos ukrajnai békéről" Olaf Scholz a Bundestagban tett nyilatkozatában.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a római Villa Doria Pamphiliben folytatott megbeszélése után adott sajtónyilatkozat végén (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo)

Jövő júliusban Olaszország lesz a házigazdája az Ukrajna háború utáni újjáépítéséről tartandó következő nemzetközi konferenciának.

Orosz-ukrán háború. Illusztráció

Az ankarai ukrán nagykövet szerint az év végéig újabb békecsúcsot terveznek, amelyen Oroszország részvételére is számítanak.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: Elnöki hivatal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök destruktívnak nevezte és elutasította a kínai-brazil béketervet, mivel szerinte az nem több egy politikai nyilatkozatnál, amelyet ráadásul nem egyeztettek Ukrajnával.

Olaf Scholz német kancellár

Olaf Scholz német kancellár véleménye szerint a következő békekonferenciába Oroszországot is be kellene vonni.

Giorgia Meloni olasz kormányfő

Olaszország soha nem hagy fel Ukrajna támogatásával – szögezte le Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.

Petr Pavel cseh államfő

A 19. Globsec Fórum nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát megnyitó beszédében Petr Pavel az Oroszország által megtámadott Ukrajna támogatására szólított fel.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j) fogadja Narendra Modi indiai miniszterelnököt Kijevben 2024. augusztus 23-án. (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)

Ukrajna Szaúd-Arábiával, Katarral, Törökországgal és Svájccal folytat egyeztetéseket egy esetleges második békecsúcstalálkozóról.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j) fogadja Narendra Modi indiai miniszterelnököt Kijevben 2024. augusztus 23-án. (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)

Az indiai miniszterelnök arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt pénteki kijevi látogatásán, hogy üljön tárgyalóasztalhoz az orosz féllel a béke előmozdítása érdekében.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (2-L) az amerikai kongresszusi küldöttséggel való találkozón, Kijevben, 2024. augusztus 12-én. (Fotó: EPA/Ukrán Elnöki Sajtószolgálat)

Ukrajna „méltányos” tárgyalások megkezdésére akarja rábírni Oroszországot – jelentette ki pénteken az ukrán elnöki hivatal.