Moszkva arcvesztést szenved el azzal, hogy Ukrajna támadásaival megfosztja a háború folytatásához szükséges erőforrásaitól.
Az államfő hozzátette, hogy a háború kizárólag azért folytatódik, mert Moszkva nem akarja befejezni.
Az Egyesült Államok először néhány darab Tomahawk manőverező robotrepülőgépet adhat Ukrajnának.
Trump "a szabad világ egyetlen vezetője, aki képes rábírni Putyint a háború lezárását célzó tárgyalásokra".
„Putyin célja Ukrajna elfoglalása” – mondta Zelenszkij.
Felkészültünk, hogy fokozzuk a nyomást Oroszországra – mondta Bessent.
Putyin nem akar tárgyalásokat és próbál kibújni előlük.
John Healey az Ukrajna támogatására kész országok nemzetközi koalíciójának csütörtöki párizsi értekezletén vesz részt
A tűzszünetnek igazságos, átfogó és fenntartható békéhez kell vezetnie Ukrajnában.
A válaszadók 82%-a vélte úgy, hogy a tárgyalások az egyetlen reális módja a háború befejezésének.
Két héttel ezelőtt Washingtonban elhangzott, hogy ezen idő alatt az oroszoknak készen kell állniuk a tárgyalásokra.
Készek vagyunk vezetői szintű találkozókra bármilyen formátumban és helyszínen- hangsúlyozta az ukrán külügyminiszter.
De tévesek a számításai, mert az Ukrajnának nyújtott európai segítség nem fog leállni - jelentette ki Johann Wadephul német külügyminiszter.
Az ukrán elnök Kijevben mondott beszédet vasárnap Ukrajna függetlenségének napja alkalmából.
A vezérkari főnökök katonai lehetőségeket dolgoztak ki az európai tartós béke megteremtésére irányuló tárgyalások támogatására.
Kijev jogilag nem ismeri el az ukrán területek orosz megszállását- jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Jelentette ki Volodimir Zelenszkij legfőbb tanácsadója, Andrij Jermak.
A világ vezető politikusainak tárgyalásai az ukrajnai háborúról még csak az elején tartanak.
Putyin több követelést is megfogalmazott.
Az orosz és az amerikai elnök szerint is jó hangulatú volt a tárgyalás.
A megbeszéléseken az alaszkai csücstalálkozóról is egyeztettek.
Minden támogatás a tartós és igazságos béke elérését célozza Ukrajna számára - tette hozzá Schoof.
Csak kemény szavakkal, konkrét, kemény tettekkel lehet megállítani az Oroszországi Föderációt.
Jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után.
Bármely békemegállapodás törékeny lesz, ha az emberi jogi aggályokat nem ismerik el és nem tartják tiszteletben.
Az ukrán elnök szerint először tűzszünetre és valóban megbízható biztonsági garanciákra van szükség.
Az érdemi tárgyalások kizárólagos feltétele a tűzszünet és az ellenségeskedések tartós beszüntetése.
Podoljak szerint ez lehet a béketárgyalások első lépése.
Kaja Kallas fontosnak nevezte Kijev és az EU részvételét a megállapodás kialakításában.
Az európai vezetők augusztus 9-én megerősítették Ukrajna területi integritásának támogatását.