Ahol az iráni helyzet mellett kiemelt figyelmet kapnak az Egyesült Államok és Oroszország közötti diplomáciai fejlemények is.
Hirdetés
Eredetileg kedden hozták volna nyilvánosságra a dokumentumokat, de a Fehér Ház közölte, hogy elhalasztják
Donald Trump volt amerikai elnök egy új médiaszolgáltató vállalat és egy saját internetes közösségi hálózat elindítását jelentette be szerdán
Elhagyta a kórházat vasárnap Bill Clinton korábbi amerikai elnök, visszatér New Yorkba, ahol a továbbiakban antibiotikumot fog szedni
Soha, egyetlen volt elnöknek sem volt még akkora politikai hatalma, mint Donald Trumpnak, köszönhetően a republikánusok "engedelmességének" - jelentette ki Bob Woodward
Az Egyesült Államok demokrata elnöke egyre inkább távol kerül a valóságtól.
Néhány órával a határidő lejárta előtt Joe Biden amerikai elnök aláírta csütörtökön azt a törvényt, amely ideiglenesen – december 3-áig – biztosítja az amerikai kormányzat finanszírozását
Joe Biden a Fehér Házban fogadta Boris Johnson brit miniszterelnököt, hogy a brit–amerikai kereskedelmi megállapodás ügyében tárgyaljanak, de Biden ismét elszunyókált
Boris Johnson brit kormányfő nevére még emlékezett az amerikai elnök, Scott Morrison ausztrál miniszterelnök nevére azonban már nem
A Biden-család állítólagos korrupciós ügyeit taglaló új könyv jelent meg hétfőn az Egyesült Államokban
Bident az elhibázott afgán kivonulást követően rengeteg kritika érte
Az elnöki rendelet miatt akkor is végre kell hajtani a műtéteket, ha az a gyerek életét közvetlenül veszélyezteti
A Joe Biden amerikai elnök és Asraf Gáni egykori afgán elnök közötti utolsó, júliusi telefonbeszélgetésből kiderült, az Egyesült Államok vezetője hazudott, amikor azt állította, senki sem láthatta előre az afgán hadsereg összeomlását
Március óta az Egyesült Államokban 15 millió adag vakcina veszett kárba, miközben a világ egy jelentős részén még mindig alig lehet hozzájutni a koronavírus elleni védőoltáshoz
Joe Biden amerikai elnök megbízatása vége előtt Ukrajnába látogat - mondta Dmitro Kuleba külügyminiszter
Volodimir Zelenszkij elnök amerikai látogatásának második napján, szerdán találkozik és tárgyal Washingtonban Joe Biden elnökkel
Az Egyesült Államok hétfő este véget vetett a 20 éve tartó afganisztáni háborúnak, ezzel befejeződött az amerikai történelem leghosszabb háborúja
Elkerülhető lett volna az afgán főváros környékén kialakult káosz, ha Joe Biden amerikai elnök elfogadta volna a tálibok eredeti ajánlatát
Miközben Naftali Bennet izraeli miniszterelnök a két ország közötti barátság fontosságáról beszél, Joe Biden elnök lehajtja a fejét és becsukja a szemét, mintha elszundikált volna
Joe Biden kínos elszólása után a kritikusok szerint joggal merül fel a kérdés, hogy vajon milyen háttérhatalom irányítja az Egyesült Államok elnökét
A volt miniszterelnök hozzátette, hogy az Egyesült Államok megfutamodása látszólag csak "a megaláztatásunkat hivatott közszemlére tenni"
Elkerülhetetlen volt a „káosz” Afganisztánban, miután az Egyesült Államok kivonta a haderejét az ázsiai országból – jelentette ki Joe Biden
Donald Trump volt amerikai elnök felszólította utódját, Joe Bident, hogy „megszégyenülve mondjon le” pozíciójáról az afganisztáni kivonulás kezelése és egyéb ügyek miatt
Egy hatalmas sátor, táncparkett és hosszú vendégváró asztalok láthatók azokon a drónfelvételeken, amelyeket Barack Obama volt amerikai elnök 60. születésnapján készítettek
Az Egyesült Államoknak több embert kell beoltania ahhoz, hogy folytatódhasson az erőteljes gazdasági növekedés - mondta Joe Biden.
Cihanouszkaja Telegram-oldalán közölte, hogy támogatást kért a demokratikus, erőszakmentes átmenethez Bidentől
Joe Biden, a hétvégén ismét kínos pillanatokat okozott, mivel nem tudott válaszolni a riporterek kérdéseire, ráadásul olyan témában, amelyről nemrég részletes felvilágosítást kapott
A Biden-kormány bevándorlási politikáját ostorozta Donald Trump volt amerikai elnök szombaton az Ohio állambeli Wellingtonban
Joe Biden először találkozott Vlagyimir Putyinnal azóta, hogy januárban beiktatták az Egyesült Államok elnöki tisztségébe
Peszkov rámutatott: ez a deficit épp akkor jelentkezik, amikor "a világban növekszik a konfliktuspotenciál"