Az Egyesült Államoknak több embert kell beoltania ahhoz, hogy folytatódhasson az erőteljes gazdasági növekedés - mondta Joe Biden.

MTI

Az Egyesült Államoknak több embert kell beoltania ahhoz, hogy folytatódhasson az erőteljes gazdasági növekedés - mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken a Fehér Házban tartott beszédében.

Hirdetés

"A mai üzenetem nem az ünneplésről szól. Ez egy emlékeztető, hogy sok, kemény munka vár még ránk, hogy legyőzzük a delta variánst, és folytatódjon a gazdasági fellendülés" - fogalmazott az elnök, közölte az MTI. "Ez az oltással nem rendelkezők járványa, ezért minél több embert be kell oltani" - tette hozzá Biden, aki a pénteken napvilágot látott munkanélküliségi adatok okán tartott beszédet.

A washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete szerint a vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban. Júliusban 943 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a nem mezőgazdasági ágazatokban az előző havi 938 ezres növekedés után. A piac 870 ezres növekedést várt júliusra. A munkanélküliségi ráta 5,4 százalékra csökkent a várt 5,7 százalék helyett a júniusi 5,9 százalékról. A munkanélküliek száma 782 ezerrel 8,7 millióra csökkent. A koronavírus-válság által nem érintett utolsó hónapban, 2020 februárjában 5,7 millióan voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig 3,5 százalékos volt.

Az amerikai sajtó beszámolói szerint nem véletlen, hogy az elnök beszédében "nem futott győzelmi köröket" a kedvező gazdasági adatok miatt, hanem ezt az alkalmat is arra használta fel, hogy felhívja a figyelmet az oltakozás fontosságára. Az Egyesült Államokban ugyanis - legfőképpen a koronavírus delta változatának terjedése miatt - az utóbbi napokban nőtt a napi fertőzések és a vírus okozta Covid-19 betegség miatt kórházban ápolt emberek száma. Ezzel párhuzamosan az oltási arány elmarad attól a céltól, amelyet korábban a kormányzat kijelölt.

Hirdetés

"Amerika ugyanúgy legyőzheti a delta változatot, mint ahogy legyőztük az eredeti Covid-19-et"- mondta Biden. "Képesek vagyunk rá, ezért viseljenek maszkot, amikor ajánlott és oltassák be még ma magukat! Mindez életeket fog menteni és nem kell majd ugyanazokat a gazdasági károkat elszenvednünk, mint a Covid-19 (járvány) kezdetén" - tette hozzá.

Biden megköszönte a kormányzóknak, köztük Larry Hogan marylandi republikánus kormányzónak, hogy ösztönzik az embereket az oltások felvételére, és beszélt a múlt héten - az amerikai szövetségi kormány alkalmazottjaival szemben - bevezetett szigorúbb járványügyi követelményekről is.

A szövetségi alkalmazottakra és a szövetségi szervekkel szerződésben állókra vonatkozó szigorúbb előírások értelmében mindannyiuknak fel kell mutatniuk a munkahelyükön "az oltási státuszukat" bizonyító dokumentumokat. Aki nem tudja bizonyítani, hogy megkapta a teljes oltást, maszkot köteles viselni a munkahelyén, illetve be kell tartania a közösségi távolságtartás szabályait más alkalmazottakkal vagy a hivatalokba látogatókkal érintkezve. Emellett hetente egyszer vagy kétszer koronavírusteszten kell átesniük, de korlátozni fogják számukra a hivatalos utakat is.

"Az elkövetkező napokban még sok minden várható" - mondta további járványügyi intézkedésekre utalva Biden, de nem részleteket nem közölt.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.