Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője. Fotó: RBC-Ukrajna
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője. Fotó: RBC-Ukrajna
 / Közélet

Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője kedden Washingtonban találkozott Keith Kellogg-gal, az Egyesült Államok elnökének különmegbízottjával, a többi között az ukrán–orosz tárgyalások második fordulójáról is tárgyaltak – számolt be az rbc.ua hírportál Jermak Telegram-közlésére hivatkozva.

Hirdetés

A jelentés szerint Jermak hangsúlyozta, hogy washingtoni látogatása során találkozott Kellogg-gal.

„Megbeszéltük a fronton kialakult helyzetet, az isztambuli találkozók eredményeit, az Oroszország elleni szankciók megerősítésének és az Ukrajnának nyújtott védelmi segítségnyújtásnak a fontosságát”

– jegyezte meg.

Az elnöki hivatalvezető szerint az egyik téma az Oroszország által elrabolt ukrán gyermekek kérdése volt. Az isztambuli ukrán küldöttség benyújtotta a gyermekek listáját, és Moszkvától várja a választ. Az Egyesült Államok is részt vesz ebben a folyamatban.

Hirdetés

„Azt mondtam, hogy Oroszország mindent megtesz a tűzszünet elkerülése érdekében. És ennek erőszakkal kell véget vetni, mert Ukrajna mindent megtett a háború leállítására. De ha Oroszország nem szünteti meg önként a tüzet, kénytelenek leszünk műveleteket végrehajtani és megsemmisíteni katonai potenciáljukat”

– mutatott rá Andrij Jermak, megjegyezve, hogy Ukrajna hálás Donald Trump amerikai elnöknek és az egész amerikai népnek a támogatásukért - közölte a karpat.in.ua.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.