Az ukrán vezető Telegram-csatornáján közölte, hogy előbb január 3-án Ukrajnában összeül a kijevi vezetést támogató országok koalíciója a nemzetbiztonsági tanácsadók szintjén, január 6-ra pedig csúcstalálkozót terveznek Franciaországban. Mint mondta, reménykedik egy újabb találkozóban Donald Trump amerikai elnökkel, illetve európai állam- és kormányfőkkel.
„Hálásak vagyunk Trump elnök csapatának, amiért kész mindkét formátumban részt venni” – mondta. Hozzátette, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadók január 7-én ismét összeülnek majd, hogy „finomítsanak a részleteken”.
Az ukrán elnök a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatáson újságíróknak nyilatkozva arról is beszélt, hogy Kijev amerikai csapatok lehetséges ukrajnai telepítéséről tárgyal Trump elnökkel az országának nyújtandó biztonsági garanciák részeként. Azt hangoztatta, hogy a kijevi vezetés elkötelezett a háború lezárását szolgáló tárgyalások folytatása mellett, s kész bármilyen formátumban találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Zelenszkij a hétvégén Floridában találkozott az amerikai elnökkel, hogy az ukrajnai béketervről tárgyaljanak - közölte a karpat.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.