Lőrincz Éva, az egészségügyi dolgozóból lett csupaszív vendéglátós - Oázis egy rohanó világban

Vendéglátásban dolgozni sok kihívást, és még több türelmet jelent. Nem könnyű mindig jelen lenni, talpon maradni és a legfinomabb ételeket feltálalni a kedves vendégnek. A beregardói Lőrincz házaspár közel harminc éve tevékenykedik a vendéglátóiparban. Talán nincs is olyan beregszászi, aki be ne tért volna a város központjában található az Oázis parkba egy finom lángos elfogyasztására, vagy ne ünnepelt volna családi-baráti eseményt az Ardóban található Oázis étteremben. Ma Lőrincz Évával beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

– Milyen ötletből indították vállalkozásukat?

– Közel húsz évet dolgoztam az egészségügyben. A Beregszászi Egészségügyi Koledzs, akkori nevén a Beregszászi Egészségügyi Szakiskola elvégzése után a helyi kórház szemészeti osztályán kaptam segédnővéri állást. Nagyon szerettem ott dolgozni, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a munkám során. Majd a rendszerváltás korában úgy éreztem, valami új dologba kell belevágnom. Ekkor a férjem, András egy merész ötlettel állt elő: indítsunk egy saját vállalkozást. Egyik keresztanyám szakács volt, így tőle megtanulhattam mindent a sütés-főzés tudományáról. Kezdetben Beregardóban lángost sütöttünk, majd a Perényi-kastély pincehelyiségében alakítottunk ki egy kis éttermet, ahol magyaros ételeket lehetett kapni. Aztán egy merészet gondolva Beregszászban, a Vérke-parton megnyitottuk az Oázis parkunkat. Fesztiválszezonban rengetegen megfordultak nálunk. Akkoriban még megtalálható volt ott a hajóhinta, a gyermekek igazán szabadon játszhattak. Eközben felismertük az igényt arra, hogy vendégeinknek szálláshelyre is szükségük lenne, így Ardóban vásároltunk egy telket, ahol 2007-ben megnyithattuk az Oázis motel-éttermet.

–  Hogyan jött a névválasztás?

– Ez egy igazán kalandos történet. Bandival – a férjemet a legtöbben így szólítják – utaztunk Szombathelyre, amely majdnem Ausztria határán fekszik. Akkoriban még nem lehetett sok kávézót találni. Emlékszem, az út során elfogyott a vizünk, és már nagyon szomjasak voltunk, amikor találtunk egy kis éttermet, amelynek Oázis volt a neve. Maga az Oázis egy olyan területet jelent a sivatagban, ahol ivóvíz található, emellett egy kellemes, nyugalmas helyet is jelöl. Ennek hatására úgy döntöttünk, ha nekünk éttermünk lesz, Oázisnak nevezzük el.

– Ma mivel várják a megfáradt utazókat?

– A beregszászi parkban többnyire gyors ételeket kínálnunk, ilyen a lángos, a hot-dog, a hamburger, a sült krumpli, emellett kávéval, kapucsínóval, üdítővel olthatják szomjukat a hozzánk betérők. Ardóban, a motelben a magyar és ukrán konyha remekeit kóstolhatják meg a vendégek. A teljesség igénye nélkül bográcsgulyás, babgulyás, borscs leves, pelmenyi közül válogathatnak. Büszkeséggel mondhatom, hogy a nálunk készült halászlé a legkedveltebb mindközül. Emellett különböző rendezvények megtartására is lehetőség van, ilyenek a születésnapok, bankettek, eljegyzések, osztálytalálkozók. Motel részlegünkben pedig hat kétágyas szoba várja a pihenni vágyókat. Úgy gondolom, sikerült igazán kellemes környezetet teremteni vendégeink számára.

– A magyaros vagy az ukrán ételek a kelendőbbek?

– Ez változatos, hiszen sokféle vendégünk van. Azt tapasztalom, hogy a Magyarországról érkezettek az ukrán konyha különlegességeit kóstolják inkább, a közép-ukrajnaiak pedig a magyaros ízeket próbálják ki szívesen.

Talán azért is, mert ami nem megszokott, az mindig izgalmas. És valóban érdemes kipróbálni, hogy jobban megismerjük egymás konyháját.

– Mostanság a vendéglátóiparban dolgozók mindennapjait nagyban megnehezíti a járvány.

– Ez így igaz, nem vagyunk könnyű helyzetben. A hosszan tartó bezárás miatt csak elvitelre dolgozhatunk. Sajnos a személyzet egy részét is el kellett engednünk, hiszen nem tudtuk biztosítani számukra az anyagi juttatásokat. Ma a motelben én dolgozom szakácsként a kisegítőimmel. Azoknak, akiknek van tartalékuk ilyen időszakra, talán túl tudnak rajta jutni, de akiknek nincs, azok bizony a túlélésért küzdenek.

– A beregszászi Oázis park a Vérke-partján fekszik, amely sokszor kijön a medréből. Mit tudnak ilyenkor tenni?

– Bizony szörnyű látvány, mikor több méteren keresztül a víz elárasztja a parkot. A kiöntött Vérke többször kárt tett az épületünkben. Próbáltuk homokzsákokkal, betonréteggel védeni, de ez nem mindig sikerült. Egy élet munkája fekszik a vállalkozásunkban, és amikor azt látjuk, hogy a kiöntött csatorna miatt ázik fel a padló, mennek tönkre a bútorok – hát a szívünk fájdul meg…

– A nehézségek ellenére mégis folytatják munkájukat. Mit jelent önnek – akit a motel lelkének is neveznek – a vállalkozása?

– Ezt csakis szívvel-lélekkel lehet csinálni, másként nem megy. Nagyon szeretek főzni, látni az elégedett vendégeket. Ez az életem, amelyet másra nem is cserélnék, még ha sokszor nehéz is.

– Egy szakács otthon is szeret főzőcskézni?

– Hát persze, odahaza is szívesen sütök-főzök. Van négy kisunokám, akik nagyon szeretik a főztömet. Mikor látogatóba jönnek, mindig a kedvenceiket készítem. Nincs az a fáradság, amely el ne múlna, ha őket láthatom és készíthetek számukra valami finomságot.

– Mi pedig jó egészséget, és további sikereket kívánunk!

Kurmay Anita